Nyugovóra szállt az élet,
Csillagsugár szakad rája,
Ráterül a mindenségre
Az éjszaka hollószárnya.
Minden szunnyad, minden csöndes,
a virágon harmat remeg,
Délibábos varázslatot
Ölt magára a képzelet.
A boldogság kéjben ring el
- Titkos mámor terjed szerte,
Csókban fogant mézet fakaszt
A virágok föltárt kelyhe.
Füvek között fénybogárkák
Lámpásai kigyuladnak,
Szerteszét a pusztaságban
Pásztortüzek hamvadoznak.
De föllángol a szenvedély –
Fájó sóhajt fakad, remeg –
Hamvadozó pásztortűzre
Csalódott szív könye pereg.
Fönt a magas végtelenben
A csillagok megrezdülnek,
Mintha gyémánt szóródnék le:
Hulladoznak, keveregnek.
Szellő szárnyán rianás kél
- Titkos hangok keltegetnek,
Álmukban a kis virágok
Bólintgatnak, csilingelnek.
Hirnök repül bogárszárnyon,
Bezúgja a tompaságot,
A szerelem éjszakája
Elűzi a lomha álmot.
Furulyaszó csendül mélán,
Átremeg a rónaságon,
Édes hangú rezdülése
Könyben fogant tündérálom.
Mesél-beszél szerelemről,
Csalódásról, lepketáncról,
Bűvös-bájos éjszakának
Könyharmatos virágáról.
Elregéli egy virágnak:
Liliomnak a hullását,
Egy megfagyott szerelemnek
Megsiratott elmulását.
Panaszdala messze röppen –
Imitt-amott meg-megakad,
Rejtekhelyén – erdők ölén
A liliom sírvafakad…
Visszhang kel a némaságban –
Édes szózat reppen szerte:
Csillaghullás a szerelem,
Lidérczfény a végtelenbe’.
Ha elhamvad az érzemény –
Lepkeszárnyon tovatéved,
Hamvain az elmulásnak
A szenvedély újra éled…
*
Fönt a magas végtelenben
A csillagok megrezdülnek,
Álmukban a kis virágok
Bólintgatnak, csilingelnek…
Forrás: A Természet 5. évf. 8. sz. 1901. dec. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése