2021. nov. 15.

Kató József (1879-1926): Dal a varsányháti kis erdőről

 


 

Varsányháti pusztán volt egy kerek erdő,

Nyoma sincs talán már azoknak a fáknak,

Pedig a nagy rónán olyan nagyon kedves

Játékszere volt a pajkos délibábnak.

Tőle kérdezte meg az első sugár is,

Hogy miről álmodott

És lehajló lombján csókkal szárítgatta

A rengő harmatot.

 

Itt volt a hazája vércsének, rigónak,

Lombja közé rejtve annyi volt a fészek,

Sőt a parlagi sas nyulászni ha fáradt,

Úgy alkonyattájon az is ide tért meg.

A legnagyobb fának tetejébe szállott

Észrevétlen, csendben,

Onnan vigyázgatta, az ő birodalmán

Sorján megy-e minden?

 

A pusztán iramló garabonczás szélnek,

Ez a kis erdő volt egyedüli gátja

És hogy megfoghatta, tapsolt levelével

S úgy meghajladozott a sok öreg nyárfa.

 

Ha vihar tépázta, haragos zöldre vált

Minden kis levele,

Csak morgott, míg a nap mosolygó arczával

Ki nem engesztelte.

 

Itt a kis erdőben, kakukfüves párnán

Úgy elszenderegtem egész napon által,

itt csalta ki lelkem legragyogóbb álmát

A ringató szellő, altató madárdal.

Óh ezek az álmok hamar messze szálltak, -

De emléke él még

S rá visszagondolni, bár fáj is a lelkem,

Mégis gyönyörűség.

 

Varsányháti pusztán nem úgy van mint régen,

Csengő madárdallam nem hangzik a fárul;

A kis erdő helyén, mint egyebütt, másutt,

Búzavirág kéklik, búzakalász sárgul.

és fölötte szótlan, reggeltől napestig

Iramlik a fecske;

Boldogabb időkből, mintha csak a múltból

Nyomokat keresne.

 

Forrás: A Természet 5. évf. 13. sz. 1902. márc. 1.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése