Az őszi nap köszönti börtönöd
S a fény ki, a szabadba hívogat,
Hogy ott, a szörnyű pusztulás fölött
Dallal temesd a hulló lombokat.
Szellő legyinti szárnyad. Nyílt az ablak.
De hűséges párod hiába vár.
Búsan dalolsz. Szívemből megsiratlak –
Te rabmadár, szegény kis rabmadár.
Tavasz, virágfakasztó kikelet
Derűs mosolya ragyogott le rád,
Midőn daloltad a mezők felett
Az ős szabadság mámoros dalát.
De a gonosz, furfangos emberek
Megfogtak és most a kalitka zár,
Hiába keseregsz, - nem értenek –
Te rabmadár, szegény kis rabmadár.
Szárnyaddal is hiába verdesed
Szűk börtönödnek rácsozott falát,
Hiába zúzod össze a fejed,
Ki nem nyitják kalitkád ajtaját.
Hiába minden vergődésed ott,
Hisz’ gyönge vagy s olyan erős a zár.
S ha már kinyílna, rád zárnák legott –
Te rabmadár, szegény kis rabmadár.
De lám, azért mégsem vagy elhagyott,
Rabságodért a börtönőr fizet.
Kapsz tőle bőven színkendermagot,
Cukrot, füvet és friss ivóvizet.
De víg dalodra mindhiába vár.
Csak búslakodsz a veszteség fölött –
Te rabmadár, szegény kis rabmadár.
Mert dalolsz, gazdád, e szörnyeteg,
Reád borítja a vak éjszakát.
Nem látod a napot, midőn meleg,
Aranysugáros fényét szórja rád.
Nem látod a virágos lombokat,
Melyek között hű párod visszavár
S panaszos, bús dalával hívogat –
Te rabmadár, szegény kis rabmadár.
Vak vagy, elvették a szemed világát,
Nem látod többé a kelő napot.
Örök sötétség rémes éje száll rád,
Habár a fényt mindegyre kutatod.
Száradjon el vad hóhérod keze!
Ha Isten él, e bűnért bosszút áll!
De hogy bosszulnád meg szegényke te –
Te rabmadár, szegény kis rabmadár.
Te csak dalolsz. Oly gyönyörű dalod.
Bűbájos, édes s olyan megható…
Könnyűd, átkod, siralmad, sóhajod,
Dalodból mind-mind hallható.
Vesztett szabadság s a fény utáni vágy
Boldogtalanságoddal velejár.
Dalolsz, - pihenni még a kín se hágy –
Te rabmadár, szegény kis rabmadár.
Dalodba öntöd hóhérod elé
Mindazt, mit érez összetört szíved.
Dalod röpül a magas ég felé,
Hová keserves panaszod viszed;
De hóhérodnak mindez élvezet,
Hiszen értéked jó magasra száll…
Dalolj, dalolj, míg szíved megreped –
Te rabmadár, szegény kis rabmadár.
Forrás: A Természet 6. évf. 5. sz. 1902. márc. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése