Holdas, néma, enyhe éjjel
Mozdulatlan a vadon,
Nem ringatja az ágakat
A tavaszi fuvalom.
Fű se rezdül, szellő se száll
S mégis mintha hallanám,
Hogy a vadon elandalog
Bűvös zsongás dallamán.
Zsongás, mely az emberszívnek
Csak homályos sejtelem,
Mozgás, amely friss tavasszal
Lopva, halkan megjelen.
Csodálatos zsongás-bongás
Honnan indul, mi lehet?
Tán az erdőt most csókolja
Az ébredő kikelet.
Tán egy hangban folynak össze
A friss bimbópattanás
S a fűszálak fakadása –
S innen ez a suttogás.
Suttog és zúg egész éjjel
A rejtelmes rengeteg
S a felkelő nap csókjától
Mély álmában megremeg.
És amikor hajnalodik,
A suttogás megszakad
S millió levél, virág lepi
Az ébredő ágakat.
Forrás: A Természet 6. évf. 18. sz. 1902. szept. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése