Kék égnek ott fenn a fehér tejút dísze,
Ide lenn a földnek a zöld tükrű puszta.
Mint a vérkeringés áramlik a szívbe,
Minden földi szépnek ide vezet útja;
Meghajlok előtted napsugaras tájék!
A bálványimádó: köszöntelek téged,
Ifjan bölcsességért, majd ifjodni járék
Te hozzád szent vidék,
Varázsodban hivék
S arczodban szólt hozzám a dicső természet.
S mielőtt beállna rajtad az enyészet,
A bibliain szűz mezeidnek veszte,
Átzengeni vágylak, halhatatlan, téged,
Utolsó dalnokod, végső énekembe;
Mint az örök zsongás, levegőd zenéje.
Úgy hangozza szavam bájaidat egyben,
Bűvölő szépséged, melynek nincsen vége
És kezdete sincsen,
De miként az isten
Világát osztatlan, úgy érez a lelkem.
S összeszedem erőm, az ihlet dalomnak
Búzavetésében ne teremjen konkolyt.
Hasonlatos hozzám ő, a vak Sámson csak,
Végső hatalmával ki templomot rombolt;
Templomot építek énekemben, puszta!
Tünő csodáidnak, jelenségeidnek.
Dicsőség, szerelem mámorát megúszva,
Ki a partra értem,
Az egyetlen révben
Hű a nagy természet, hűtlenek a szívek.
A mindenség egyik szárnya fenn a nyílt ég,
Idelenn a puszta az ő másik szárnya,
Hol a teremtésnek alkonyata nincs még,
Lelkemet magukkal viszik szebb világba,
Hol a mulandóság gyászos hírnökéül
Nem engedik járni az elhervadást még;
Gyermekkorom, ahol vissza-visszatérül,
S hófehér virággal
Koszorúznak által
Édeni ábrándok, ahol nincsen árnyék.
Forró homlokomat engedd megfürdetnem
Óh föld! fűszálaid hűvös harmatában,
S széttekintvén rajtad a nagy végtelenben,
Az alkotás első hajnalát hadd lássam.
Fenn csillagok, pásztortüzek lenn lobognak,
A láthatár alján a színek derengnek,
Jelenj meg délibáb, ide varázsollak!
S kezdődjék a nóta,
Mintha hangja volna
A világosságot felhívó „legyen”-nek.
Hófehér tanyáknak ide száll galambja,
S a suhogó nyárfák lombzászlait látom.
Összefoly a tájék bűvös káprázatba,
A jövő a multtal ölelkező álom,
S a kettő határán hold s napot ha látnék
Együtt fenn az égen, oly félősen érzek…
S im egyszerre szétvál napsütés meg árnyék,
Ez a puszta sírja,
Közelg a pacsirta
S a kalászt köszönti diadalmas ének.
Forrás: A Természet 5. évf. 23. sz. 1902. aug. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése