Újra, újra kivirult a
Mandulafa ága.
Újra, újra kipirult a
Halványarcú lányka.
Fájt a szíve, fájt a lelke,
Beteg volt a télen,
Hervadozott széltől tépett
Őszirózsa-képpen.
Elhagyta őt a kedvese,
Azért lett oly sápadt,
Bánatkönnybe olyan gyakran
Szeme azért lábadt,
A búbánat szívét, lelkét
Ezért dúlta, tépte,
Fáradt lelke majdnem, majdnem
Fölszállott az égbe.
Oh, de újra kivirult a
Mandulafa ága,
S újra, újra kipirult a
Halványarcú lányka.
Tavaszi nap rózsafénye
Bús szívébe szálla:
A réginél szebbet, hűbbet
Lelt a kicsiny lányka.
Forrás: A Természet 21. évf. 7-8. sz. 1925. ápr. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése