A szabadban óh mi szép az élet,
Hol az ember búja, gondja széled,
A hol öröm, boldogság tanyázik,
Ott szeretnék lenni mindhalálig.
Árnya erdő lombja suttogása,
Vadgalamb és gerlicze búgása
A lelket fel, fel a magas égig
És az égbe, Istenhez vezérlik.
A mezőnek sokszínű virága,
Ezer fának kivirított ága;
A természet csodás működése
Égi kéjt önt az ember keblébe.
Lombok között megszólal az ének,
Varázshangja a bús fülmilének,
Melyen rezdül szívem minden húrja,
Öröm érje, avagy bánat dúlja.
Ide járok én ki tihozzátok,
Víg madárkák, virító virágok.
Itt – köztetek – legalább a bánat
Felhőjére egy kis derü támad.
Forrás: A Természet 5. évf. 19. sz. 1902. jún. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése