Mi a nemes, mi a drága a földön –
Talán napkeletnek ékes gyöngyszeme,
Mit kiszór a hullám – ha zúg az orkán –
És bukott erénynek lészen ékszere?!
Mi a nemes, mi a drága a földön –
A föld bánatának gyémántkönye tán,
Mit hegyek szívébül ragad ki bérül
Cselédhadának a gőgbenszült kaján?!
Mi a nemes, mi a drága a földön –
Tán szolgaérczünk, a durva vasdarab,
Miből a zsarnok bitószeget alkot
És gyártja testünkre a rablánczokat?!
Mi a nemes, mi a drága a földön –
Az élesre fent fényes aczél talán,
Mellyel a hóhér – a honfiálmokér’ –
Vérrózsát ültet az átok hajnalán?!
Mi a nemes, mi a drága a földön –
Talán a csillogó aranykorona,
Melynek gyöngyein és véres kövein
Lidérczfénnyé válik a szent glória?!
Mi a nemes, mi a drága a földön –
Tán a virágból font érdemkoszorú?
Hisz elég a fényben, megfagy a dérben, -
Nem marad belőle csak silány hamú!
Mi a nemes, mi a drága a földön -
Tán a kedves eltett emlékfürtje az,
A mely szertefoszlik, árnyként eloszlik,
Ha kivirul szivünkben egy új tavasz?!
Mik a drágák hát e silány sárgolyón,!
Az igaz fájdalom forró könyei!
Melyek ragyognak, a mélyből fakadnak
Mint a tenger kiszórt igazgyöngyei!
Forrás: A Természet 5. évf. 20. sz. 1902. jún. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése