Szeretnék szállni, villámok szárnyán,
Futni, száguldni, szélvésznek hátán,
Valami csodás, misztikus gépbe
Ülve, repülni multba, jövőbe…
Valami csodás, isteni szemmel
Lépést tartani röppenő perccel
És mindent tudni és mindent látni
Mi volt a multban s mit lehet várni…
Megfürödni a multak ködébe
S repülni gyorsan messze jövőbe
És tanulságot leszűrni ebből,
Tudni mi lesz e sivár jelenből!...
A csillagokat, eget megfutni,
Jelent feledni és megújulni
A titkos jövő tündér ölébe,
Melyért epedünk bízva, remélve…
Óh jaj, vagy jobb így, nem tudni semmit,
Nem is sejteni, a jövő percit,
Nem tudni mit hoz jövendő óra
Amely szikráit elénkbe szórja…
Vajjon mi lenne, ha mindent látnánk!?...
Küzdelmeinkre vigaszt találnánk!?...
Vagy a sorsunkon kétségbeesve
Megsemmisülnénk, mélységbe veszve!?...
Óh jaj, ki tudja!?... – lelkünknek szárnyán
Ne szálljunk inkább, - könnyezve, árván
Viseljük sorsunk magyar határon
S szívünk epedjen, csak várjon, várjon!...
Forrás: A Természet 21. évf. 1-2. sz. 1925. jan. 1-15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése