Miért ültettek rózsaligetet,
Ha letépitek virágait,
Nem gyászolja meg érző szívetek
Földi létök megölt álmait?!
Mért tépitek le a rózsabimbót,
Még alig feslenek bájai,
Nem féltek, hogy reátok szakadnak
A letört virágok átkai?!
Mért bántjátok a nefelejtseket,
A szentelt érzelem ékeit,
Hűtelen szívetek kiszórta tán
A szeretet nemes gyöngyeit?!
Mért tépitek a szarkalábakat,
A mezők sarkantyús díszeit
Nem halljátok vonagló szívüknek
Visszasíró pendüléseit?!
Mért tépdesitek a kék ibolyát
A tavasz fesledő kebelén,
Elmult már a kék szemek varázsa,
Nincs erény a titkok rejtekén?!
Mért tépitek a búzavirágot,
Az éltető áldás ékeit,
Nem halljátok pacsirtadalának
Elsirató csendüléseit?!...
Miért téptek le égő pipacsot,
Azt hiszitek, hogy nektek virít?
Más a mákonyt lehelő virágajk
S más, ki illattal mámorít!...
Mért téptek le orgonavirágot,
Hisz’ rátok hullatja díszeit?
Önző lelketek felszívni vágyja
A mézharmat összes csepjeit?!...
Tudjátok-e, hogy a mártir lelkek
Könyéből hulló csillag terem?!
Azért fut le a szívek egéről
Az a sok szirmahullt szerelem!...
Forrás: A Természet 5. évf. 21. sz. 1902. júl. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése