Legforróbb, legtüzesebb csókját
A nap most osztja szerteszéjjel,
A földet lázasan ölelve
Forró szerelmi kéjjel.
Amennyi fénye és tüze van,
Az mind a földre árad
S nem ad neki a föld cserébe
Se dalt, se rózsaszálat.
Csak tűri szótlan, tűri némán,
A nagy szerelmi lázat.
Nem adja vissza a nap csókját
S ellene föl se lázad.
Bágyadtan csüng levél a lombon,
Útszéli por belepte.
Lihegve gubbaszt a madár is,
Csak itt-ott száll egy lepke.
Egykedvűn hallgat a természet
A hő szerelmi szóra.
Talán megérzi, hogy közelg már
A végső búcsú-óra.
Forrás: A Természet 7. évf. 1. sz. 1903. jan. 1.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése