Nem kellesz, élet. Szenny! Butult szilajság!
Cenk dáridón nem szürcsölöm borom,
piros garázda lányaidnak ajkát
rab szenvedéllyel sose csókolom.
Tiéd a vérem, nagy komoly művészet,
gyászos gyönyör, örömtelen öröm!
Csóvát vetek az otthonomba érted,
s a kedvesem, a szentet megölöm.
Lelkembe tűnő, fátylas fellegárnyak...
Ezért olyan bús, túlvilági, sápadt
nagy homlokom, a tiszta glóriás.
Ezért veszek el egykor szeretetlen
az út porán - vésővel a kezemben -
mint egy komor reneszánsz-óriás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése