2011. nov. 14.

Révai Miklós: A meghűlt szeretet (1787.)

Hamis Luca! megjátszottál:
Köszönettel tartozom.
Szerelmedtől feloldottál,
Nyűgödet nem hordozom:
Szabadságom
Már nem álom,
Istenemnek áldozom.

Ha hallom is már nevedet,
Nem változik színem;
Ha látlak is már tégedet,
Nem vér jobban szívem
Meghűlt bennem
Első tüzem,
Már lecsendesedtem.

Alhatom már, s mikor alszom,
Veled nem álmodok.
Ha ébredek, első gondom
Más, mire virradok:
Nem te vagy az,
Való igaz,
Akkor mást gondolok.

Tőled messze távozhatom.
S nem kívánlak látni.
Megínt veled találkozom,
S azért háborodni,
Sem örömre,
Sem bús kedvre
Nem kezdek változni.

Úgy beszéllek szépségedről,
Hogy semmit sem érzek.
Szóllok álnok rosz hitedről
S bosszútól nem égek.
Benned szépet,
Vagy rút vétket
Egyaránt tekíntek.

Gőgös szemmel vagy húnyorgón
Reám bátran nézhetsz:
Haragosan, vagy mosolygón
Velem elbeszéllhetsz:
Mind az, mind ez
Ezen szívhez
Nem ér, kárt nem tehetsz.

Víg vagyok, vagy bús keserű,
Már nem te vagy oka.
Nálad nélkűl már gyönyörű
A rét s patakocska:
Zöld a pázsit,
Gyengén frisít
Erdő s hegy virága.

Látod, millyen igaz vagyok:
Szépnek látlak most is.
De előttem vagynak mások,
Náladnál szebbek is.
Most találtam,
Hogy csodáltam
Benned a hibát is.

Hogy megtőrtem rab láncomat,
Vallom szégyenemmel:
Hasadt szívem, s halálomat
Vártam e sebemmel.
De fő jóért,
Szabadságért
Mit nem tűrünk el?

Lépvesszőre ragadt madár
Úgy sérti lábait;
Hogy ment légyen, kicsiny a kár,
Szaggatja szárnyait:
S fájdalommal,
Vér folyammal
Ott hagyja tollait.

Én változó csélcsap szívet
Hagytam el; nem nagy kár.
Te állandó jámbor hívet
Vesztettél; aggódj már.
Én hamisbat,
Te igazbat
Nem találsz, keress bár.

(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése