2011. nov. 14.

Révai Miklós: Luca szépsége (1787.)

Csodát űzött a természet,
Mikor téged alkotott,
Minden szépség ott tenyészett,
Mindent reád aggatott.

A gyöngyvirág homlokodat
Szép fehéren béhinti:
Kinyilt rózsa szép arcádat
Szép lángszínnel éleszti.

Fris nedvökben gyorsan úsznak
Húnyorgó kék szemeid:
Ott is csaknem meggyulladnak,
Szikráztatják tüzeid.

Ajakodon elevenség
Pirúl s csókra ingerel:
Szavaidban az édesség;
Hangzik, szívet érdekel.

Síma márvány kerek állad
Gödröcskével kérkedik:
Hószín nyakad, hószín vállad,
Gyöngy nélkül is tündöklik.

Gyenge mellyed kék erekkel
Oszlik csoda ágokra:
Két emlőid épségekkel
Emelkednek dombokra.

Mint szűz viasz, ollyan kezed,
Szépek gyenge ujjaid:
Karcsú tested, ép termeted,
Szépek piciny lábaid.

Luca! szívem egy bálványa,
Mikor látlak, bámúlok:
Ó! szebb nemnek ragyogványa,
Megvesztettél, rab vagyok.

(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése