Ha a józan erkölcs, egyűgyű jámborság,
Érdemlett borostyán s a hadi bátorság
Megkérlelhették vólna a vad halált:
Gyászos árvaságban Orczyt nem siratnók
Szakadó könyvekkel sírját nem áztatnók;
De jaj kéméllést érdeme nem talált!
Avagy azt tartsuk-e: ég ura megbánta,
Hogy illy ajándékát eddig nekünk szánta,
S azt haragjában közülünk elveszi;
Kivált e rossz világ szörnyű veszélyében,
Hogy ne keserítse érzékeny szívében,
Méltóbb helyére őtet visszateszi?
Fájdalmas kárvallás! Nincs megtérítése,
Keserves sebünknek csak ez enyhűlése,
Hogy élő képe szívünkben maradott:
Szeretet s tisztelet azt ott béedzette,
Mint tartós márványba, mélyen bémetszette,
Kiért az írígy idő is háborgott.
De bosszújára is ébresztő példája,
Ott lesz sok jámbornak vezető fáklyája,
Melly után éltét intézze boldogúl:
Jó férj és jó atya ha ki akar lenni,
Arra tanúságát itten fogja venni,
S az Úr szolgáját nem tartja csak rabúl.
Fog űgyefogyotton szíve keserűlni,
Fog ő embertársa javának örűlni,
S megtartja szentűl barátság kötelét:
Hazának s királynak esküdt hívségében,
Mind fegyvert, mind kormányt tart ő tisztségében,
S buzogja kettős előmenetelét.
Jeleskedett Orczy e szép erkölcsökkel,
S valamint éltében nemes ösztönökkel,
Holta után is éleszt ő jóságra.
Örűl két fiain lenéző fényével,
Kikre együtt szállott a jó szív vérével,
Hogy ők is törnek az igaz nagyságra.
(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése