Birsi Ferenc: Barkóczy Ferenc úrnak (1764.)

Újonnan ragyagó fénnyel tündöklik előttünk
E mai nap, mássát itt ennek az emberi szemfény
Eddig nem látá; bú, bánat enyészik előtte,
Mint a gyöngy-harmat, mikor a nap fényit eresztvén
A folyosós kertekre derűl, súgárival éltet
Mindeneket, s a rózsa fesel, bimbói fakadnak.
Égi szerencse kerűlt hozzánk; röjtsétek el itten
Csillagok a nagy fényt: ím fénylik helyettetek, akit
Régi reménységünk ide várt, mint édes atyánkat!
Fénylik válogatott sok szép erkőlcsivel együtt.
Mit szóllék? Távúl lévén is nemde kegyelmét,
Hercegi bölcs gondját, javait, mint annyi világos
Fénnyel tündöklő súgárit szűntelen osztván
Terjesztette reánk? Kegyes herceg! ama nagy-hatalmas
Istent melly szépen képzed! kit az emberek ámbár
Nem látnak, mégis mindenkor titkos erővel
Elröjtött vóltát, vóltának szép adományit
Közli velek: szintén úgy jártunk eddig; azonban
Mint a nyári nap is kedvesb, mikor égi tulajdon
Képét látja szemünk s azalatt több jókra vezérel:
Épen azon formán távúl lévén is atyánknak
Érzettünk, de napunk fényét a felleg elállá.
Eltörléd hozzánk jővén a felleget, eljött
Minden öröm teveled, mint vártuk, kedves atyánkkal.
Jőjön számos idők folytáig el annyiszor, hogy mint
Országunk napját téged szemlélni lehessen.

(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)