Mint mikor országán kívűl a messze világon
Szemközt két hazafit ritka szerencse vezet,
Bár soha sem látták egymást, örömökre legottan
A forróbb szeretet szívöket egybe köti;
Új jövevényi szelíd Helikonnak, drága hazánktól
Amikor olly távúl, szent tetejére megyünk,
Hogy szebb módja szerint görög és a római nyelvnek
Versünket kellőbb más kötözetre vegyük:
Szembe találkozván, mí is megöleltük azonnal
Egymást, hogy magyarúl kezde rebegni dalunk.
Kedves öcséd, lelkem bátyám, te előbbi szerelmed’
Tiszta tüzére hevűl s visszaszeretni buzog.
Ó! hogy szunnyadjak, s intésid hogy ne fogadjam,
Amikor olly társúl gerjedel adni magad?
Hallám, hogy Molnárt, azt a nagy férfiat, írád:
És magaman kívűl elragadott az öröm.
Már te nagyobb hangokra szokott lantoddal, egekbe
Felhatol olly fennyen zengeni tárgyaidat.
Majd onnét Hunyadit, Mátyást is, az illyen atyának
Mint járt nyomdokain nagy fia, hallja hazánk.
Onnét hallja világ rémítő Attila vérző
Fegyvereit nemesebb gerjedezése között.
Hallja, hogy űzte ki Szent László hadi népe hazánkból
A fene kúnt, ki reánk vad ragadással ütött.
Hallja, hogy Andrásunk diadalmasan ütközik érte,
Hogy szent földünket már ne tapodja pogány.
Nagy lelkét nemesen tékozló Zrínyit is írod,
Hogy mind hűségbenn a török ellen esett.
Hirdesd mostan időnk jelesebb példáit is ekkőzt:
S itt Nádasdy vitéz dolgait írjad előbb.
Mint csak az egy Caesar hajdan túl Rénuson űzvén
Ellenségünket melly diadalmat adott.
Rettenetes vólt csak neve is, s réműltete mindent,
Bajvívó kardot vont valamerre keze:
Sátorokat tapodott, gázolt a prusszia vérben,
És falakat döntött tábora s dúlva rabolt.
Vajha veled nekem is magasabbra lehetne repűlnöm,
És el nem fojtná kedvemet olly kis öröm.
Mérészeltem ugyan feljebb emeledni, de Fébus
Játszodozó Eratónk zöld mezejére mutat.
Ej! a természet nem kedveze nékem ezekben:
Kis környék fog bé, s annyira gyenge erőm.
Legmesszebb csak az én alagyáim céljokig érek:
És itt legforróbb pálya-futásom eláll.
Itt virrad s itt gerjedezik s intésidet érzi
És itt kis kobozán jobban igyekszik öcséd.
Most gyengén kesereg vagy megholt drága barátján,
Vagy más bánatját megszomorodva nyegi.
Most ismét, mikor a szebb nap tisztára derűlvén,
Mindent zöldbe borít és mosolyodva lenéz:
Vagy koszorút kötöget pünkösdhavi gyenge virágból,
S tiszteli verseibenn azzal az érdemeket;
Vagy kis lelkében lobbant tüze tőle is ébredt
Gonddal kívánván drága hazája javát:
Kíszteti, hogy magyarúl szóllalt Helikonra vezessen
Mennél több hazafit, s bőven itassa vizét.
Jó Isten! te tehetsz mindent, ébresszed ezekre
És már virradjon egyszer az illyen öröm.
(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése