Szinte, mikor fejemet más szőrnyű károk is érik,
Akkor vesztelek el téged is, édes atyám!
Már nem is érzem egyéb bajamat, nagy fájdalom érlel;
Bár legyen érzésem, jaj! csak ez egynek elég.
Elnyomatom: mi öreg cseppekkel elázik az arcám;
A sűrű zokogás közbe szakasztja szavam.
Folyjatok, ó keserű könyvek! s tí szólljatok arról:
Hogy mi atyát veszték, ó igen édes atyát!
Folyjatok! - Ámde lehet már bús panaszokra fakadnom:
Engedd meg dúló fájdalom ezt az egyet.
Édes atyám! jaj! nem vagy már? már sírba leástak?
Hogy porrá rothadj, föld hideg öble emészt?
Édes atyám! oda vagy? ki szeret már gyermeke-képen?
Bús árván hagyatom több veszedelmek alá.
Édes megmentőm! hogy dúlva hegyembe szakadtak
Majd minden részről a gonosz üldözetek.
Szerzetes életnek rejtek fala! mennyi gonosznak
Szentséggel színlett bonta lakása lehetsz!
Képmutató falak! írtózom még, arca-pirúlás
Nélkűl a jámbor emlegetést se tehet.
Egy dolog úgy faggat s keserít, hogy szóllok ez egyről:
Ott a szent szeretet tisztei puszta nevek!
Fő dolog, a szeretet nincs ott, csak színre hazudják:
Gyűlölség vagyon ott, s üldözetekre buzog.
Ott vesze nyers ifjúságom tüze, mint hogy elöltek:
Én vallom, szomorú áldozat aki valék.
A farkas megmarta juhot rémíti kis árnyék,
S még őrző ebe is gyakran ijeszti szegényt.
Hogy leütött romlásommal sok mennykövem, arra
Bús idegenséggel telt gyanakodva fejem.
Attól is féltem, ki talám több jómat akarta:
Mert olly köntös alatt megmara álnok ebem.
Nem csoda, sok rosz közt a jót elvéti az ember:
S a napot is sűrű pára homályba veti.
Szent árnyék! szakad a szívem, nagy vétke, hogy akkor
Tőled is írtózott, gyámolom, édes atyám!
Gyámolom, édes atyám vóltál pedig, a te szerelmed
Sok jeleket nyilván ád vala, hogy te szeretsz.
Későn láthattam, mint olly fogoly, aki setétes
Tömlöcből kijövén húnyja világra szemét.
Jól jut eszembe, miket tettél, hogy lássalak egyszer:
Láttalak, és szívem téged azóta imád.
Visszaadád éltem, támasztván engemet újra:
Mert már megholtam, s földbe temetve valék.
Ó keserű gyásznak szomorú pompája! Barátim!
A szeretet forró könyveket önte reám.
Sírtatok, és mi dicső sír-verset is írtatok immár:
Hogy magyarúl érzett szívetek, adta jelét.
Révai! olly idején rothadsz; gonosz üldözet ölt meg:
Érzi hazánk kárát benned is, aki sirat.
Hittétek csakugyan, s már bennem láttatok annyit:
Hogy valamelly hasznot nyér valahára hazánk.
Hitte Orosz Zsigmond is, azért ébreszte fel újra,
S új ösztönt e szép pálya-futásra adott.
És mi kegyes lágyan, de azonban lágyan is úgy szóllt:
Hogy csoda nagy tehető, s vólt szava szívre ható.
Tudta, hogy ártalmas s csak ront a gőgös erőszak:
És inkább épít a kegyes engedelem.
Más hebehurgya kevély, tapodója alatta valónak,
Büszke dagályával melly sokat egybe kever,
A kiderűlt elmét elfojtja, szorosba rekeszti,
Úgyhogy alatt mászik rabja s eloltja tüzét.
Illy gonoszért eleped gyakran a szép elme homályban,
Kit ragyogó fényben nézne csodálva hazánk.
Hát élek még én? fogok is még élni? de téged
Éltem adója! halál birtoka messze ragad?
Nem lehetett örömed éltedben látni, vitézűl
Küszködvén, mi dicső szép koszorúra török?
Ó! ha mi érzés vonz még hozzánk, testi tehertől
Megvált nagy lélek! s emberi műnek örülsz:
Látni fogod csakugyan már onnét a magas égből,
Ád most is forró ösztönöd újra erőt.
Látni fogod számosb alagyáimat, amire kértél:
Általam is szoknék e kötözetre hazánk.
Lásd azt is köztök, keserű siralomnak eredvén,
Hogy szomorú gyászban tiszteletedre jövök.
Nyájadnak szavaidra tanúlt jobb része halálod
Bús hírén réműlt háborodásba merűlt.
Tengeren olly megijedt a nép, olly tétova habzó,
Kit kormány nélkűl víz dagadása ragad.
Nagy szélvész támad, néztük mi hatalmas erővel
Megszakadott ott egy nagy sereg és lemerűlt.
És te, szegény árnyék! te magadban félre hasonlott
Gyáva hajó! még is messze habozni akarsz?
Néhány megbódúlt fejek annyira visznek, amannak
Ásítozva helyét, és mi veszélyre sietsz!
Jobb, hogy előbb építsz magadon, s hogy tagjaid értik
Egymást, és fejeket csak kicsinyekbe törik.
És te kivált, jobb rész! magadat megalázva, tanácsát
Holta után is akard, mert erejébe hihetsz.
Ezzel tiszteld meg szent hamvait ollyan atyádnak,
Aki helyébe te mást már soha fel se találsz.
Benne velős megvizsgálás, sok előre kilátás,
Vólt bátor végzés s ingadozatlan erő.
S így a mértéklett mivelés nem fűzte keresztűl
Dolgait, és csendes végbe vitelnek örűlt.
(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése