Úgy vagyon: üldöz ezer nyomorúság, s mintha kilesné
Vesztedet, egyszersmind sok roszat egybe kötött.
Bosszúság, szükség, veszedelmek s a gonosz írígy,
Összecsoportozván üt törekedve reád.
Jaj! oda vagy: szomorúságban keseregve fog élted
Fogyni, ha öldöklő buslakodásba merűlsz.
O! kíméld magadat, kíméld sírással elázni
Arcádat, ne siess halni idő-nap előtt.
Ember-társaidért még élned kelletik: Isten
Úgy végzett rólunk, úgy visel, úgy szül anyánk.
Bár akadályt vessen majd többire a gonosz ember,
Mégis örök törvény e’ neked: el se mulasd.
Lásd szomorú képét, s ezeket mint végzi, tekíntsed:
Kit keserű inség buslakodással elöl.
Csügg feje, holt halavány, s apadott arcája kietlen:
Földre sütött síró két szeme vérbe borúl.
Még szédűlt elméje haboz, bús szíve szorúlva,
Lankadt tagjaiban semmire sincsen erő.
Végre idő-nap előtt romlott természete bomlik:
Ájúl, földre rogyik, s eltörik a rosz edény.
Ennek képétől irtózz, s hóhérja magadnak,
Sem pedig épséged vesztegetője ne légy.
Serkenj, bátorkodj, hogy méltó dolgokat űzhess:
Lásd főkép, a bú rajtad erőt ne vegyen.
Már oda vagy, mihelyest elijedt és gyáva fejeddel
Sulyja alatt lelapúlsz, és vele szembe nem állsz.
Hogy félénk a nyúl, agarak bátrabban ugatják,
S űzik nyomba szegényt és letiporva ölik.
Ellenben, mivel állja helyét a bátor oroszlány,
És ellenszegezett körme halállal ijeszt:
Tér a rajta ütő sereg és takarodva eloszlik,
S fúl csak messzéről a tehetetlen erő.
Állj te is úgy ellent, te is úgy verd vissza csapásit,
Hol búd talpadról dúlva leverni akar.
Itt illik kimutatni, mikor megtámad az inség,
Hogy benned nagy szív, hogy nemes elme lakik.
Szép dolog embernek tartatni, de lenni valóban
Még szebb, s hogy te vagy az, merj dicsekedni vele.
Tűz az aranyt, megválasztják inségek az embert:
Ím próbája tehát, s ezt ha megállja, hiszünk.
Vélém, elég ösztön már ez. De ha mégis ohajtasz
Többeket, ím halljad, még kisegíthet ez is.
Azt tartsd, hogy nyomorúságid nem tartnak örökké:
Mind igaz is, s magad illy gondolatoknak eredj.
Holnap jobb napot ád Isten, s majd széllyel oszolnak
A ködök, inséged fellege szebbre derűl.
Látd-e világ ura most az eget mi homályba borítja,
S dörgő menyköveket szörnyen eresztget alá:
Most ismét csendes tisztára derűlteti boltját,
S a kiesen lesütő nap mosolyogva ragyog.
Amíg élsz, jót várj: a holt semmit se reméllhet;
Minden pillantás várt örömedre lehet.
(Forrás: Deákos költők – A Kisfaludy-Társaság Nemzeti Könyvtára – Bp.,Franklin-Társulat, Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1914. – mek.oszk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése