A szava lágy zene, mely elkisér
Az életúton: szent harmónia
A kalmárvilág zavaros zajában.
A szeme rajtam, bárhová megyek,
Édes sugára mindig haza-köt,
Mint láthatatlan erős kötelék.
A karja párna, meleg és puha.
A karja bástya: erős menedék.
A keze selyme, ha megsimogat,
A gond felhőit messzi kergeti
Viharban edzett büszke homlokomról
És dolgos ujja nékem szent iránytű.
Isten ujjának mása. Megmutatja,
Hogy merre menjek, hol ragyog a cél
És hol vár rám a boldogság szigetje,
S a szive fészek: a jóság pihéje
Teszi meleggé. Édes csodafészek,
Álmok lakása, vágy-pihentetője.
Belőle szállnak messze néma vágyak,
Benne születnek anyám álmai,
S a féltő gond is onnan indul el,
Mely körülölel engem, s elkisér
A rögök útján, tövisek között
A szenvedélyek vulkántalaján:
Örvények szélén őrködik felettem:
Csatára kél az ördöggel miattam.
Az anyám szive az én otthonom,
És minden út, mely el-felé vezet.
Minden bolyongás, minden szárnyalás,
Távoli célok lázas kergetése
Ide hull vissza: itt a pihenés!
Anyám, szavad zenéjét szomjazom.
A szemed kössön édes otthonodhoz.
Karod bástyája védjen a gonosztól,
Jóságod napja melegítsen át,
Hogy elviseljem a hideg világot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése