Két éve már, hogy itthon nem valék,
Két év után most újra itt vagyok,
Köszöntelek, te csöndes házfedél,
Hol jó anyám az édes ringatott.
Hol álmodoztam tündérszép virágról,
Ahonnan messze; messze vitt a lét...
S jártam a puszták végtélen homokját,
Két éve már, hogy itthon nem valék.
Mi volt e két év, azt csak én tudom,
De nem panaszlom, most itthon vagyok;
Szegény szememben oly régóta tán
Örömkönnyű először mos ragyog?
Vajon felejtem-e e két esztendőt,
Mit átszenvedtem túl a szép húszon?
Felejtesd el édes otthon vélem
Mi volt e két év; azt csak én ,tudom.
Kicsiny szobámban hadd pihenjek el,
Hisz' oly régóta nem nyugodtam itt.
Ez a szoba, ez a fehér kis ágy,
Én Istenem de sokra is tanít.
Én is tudom már, hogy a nagy világon
Lelkem e helyet nem találja fel:
De elfáradtam, hagyjatok magamra,
Kicsiny szobámban hadd pihenjek el.
Ha két szemed mindig vigyázna rám!
Jóságos arcod annyi nyugtot ad.
Egyik kezed tedd dobogó szívemre,
A másikat meg hadd csókolja szám,
Így elfelejtem azt a két esztendőt...
Takarj be engem édes jó anyám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése