Ringva, lengve nagy pihékben,
Álmodozva lágy fehéren,
Nyarat és őszt eltakarva,
A mezőkre, az avarra,
Az erdőkre, pusztaságra,
Mint a felejtésnek árnya,
A szivemben… Fönn a légben,
Halk zenével, lágy fehéren…
Tompán… Szinte hallható –
Hull a hó.
Körültem semmi… Semmi.
Valami készt menni… Menni.
Ösmeretlen temetőkön,
Fehérlő nagy hómezőkön,
Uttalan utat keresve
A csillámló végtelenbe.
… Pedig halkan, egyre esve,
Minden léptet eltemetve;
Tompán. – Szinte hallható –
Hull a hó.
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 3. sz. 1912. jan. 14.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése