- A színházi
szonettekből –
A tündöklő színen komor varázszsal
Ragyog, villámlik a tragédia,
Mely zord költője végzetére rávall,
S hallgatja mind a víg ma száz fia.
Ledér vállak hava csillogva reszket,
Kacér tekintet égve, gyújtva száll,
Szövődnek flörtök, pletykák és szerelmek,
Az élet ünnep s játék a halál.
A bibor kárpiton túl messze, messze,
Távol táj havas hangjai alatt
Pihen a költő s érzi a havat.
Mely egyhangún leng és nő felette,
Mint egykor sorsa éjjelén a gyász
S nem érzi, hogy már volt föltámadás.
(Forrás: Debreczeni Szemle I. évf. 5. sz. 1912. jan. 28.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése