Versek
Valami
nagy buzgalom érzik e kötetén s igyekvés, mintha a szerző utol akarná érni
azokat a költőket, akikkel korra együtt indult. Mintegy száz verset gyűjtött
össze ismét, lírai kicsendülésekkel teli megnyilatkozásait egy színmagyar
léleknek, amely azonban állandóan a közlés kényszere alatt áll s így minden
nemes és szép tulajdonsága mellett is, kevés gondot fordít az önellenőrzésre.
Mindent kimond, ami foglalkoztatja, még a szimbólum is kikiáltott ténnyé
merevül nála. Versbe foglalja azt is, ami vezércikkben hatásosabb volna és
lírája értékeit temperamentumának áldozza föl. Témaköre a mai magyar úriember
lelkiségéből táplálkozik, s bár jól versel és ritmusérzéke is kitűnő, kötetében
mégsem találunk kimagasló gondolatokat, vagy örvénylő mélységeket. Hangja érces
és erős, de sztereotip költészet hangja, amely másoknál zengte ki legszebb
énekeit. Kötetén valahogy nagyon is megérzik az, amit „Az én két életem” című versében önmagáról versében önmagáról mond.
Ezek szerint egész napja munkában, gondban telik el és csak este, tíz óra után
(Gépemnél ülök s az velem, - ó, én áldott Mercédesem!) válhatik költővé.
Mellékfoglalkozásképpen. Bár hiszen, Adyt kivéve, egy emberöltőn belül nemigen
tudunk költőről, aki a versírást kizárólagos főfoglalkozásként űzte volna,
komolyan számbajövőt csak azok alkottak, akik ebben a mellékfoglalkozásban a jó
középszer fölé lendültek.
(i-gy.)
(Forrás: Napkelet 9. évf. 10. sz. 1931. október 1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése