Aggódva várt reám ott a
kicsiny házban :
"Istenem, Istenem
hát még mindig nem jön?
Hátha baja történt a
nagy utazásban?!..."
S kék szemeiben már ott
ragyog egy bús könny.
- Hogyha baja
történt!..." hát oly nagy baj lenne,
Ha elvesznék, ki már
haldokolok régen!...
Ó, de akkor ez a jó
asszony, azt tudom,
Én utánam halna búja
tengerében:
...Megjöttem. A régi kis
szobába lépek.
Örömmel jön elém, ő, ki
búsult elébb.
S észrevétlen elmúl
harmatja szemének,
Én pedig csókolom az
áldott két kezét.
Ő a két arcomat
összecsókolgatja,
Meg-megsimogatja
gondteli fejemet;
Elhalmoz kérdéssel a
jóságos asszony,
Ki a világon már csak
engemet szeret.
Maga mellé ültet hogy
beszéljek neki
Mint vagyok azóta, mióta
nem láttam?
..A nap sugarait
ablakunkra veti,
Szinte szokatlan ez a
nagy fény szobánkban...
S mondok neki sokat,
hogyan foly a sorsom,
Hogy mennyi az öröm, mi
az embert éri;
Keservről nem szólok, de
ő folyton rám néz,
Figyel beszédemre, hogy
talán kiérzi.
Amíg beszélgetünk:
szemem mered rajta.
Hogy mennyit változott,
ah, csak mostan látom:
Ősz szálak vegyültek a
gesztenyehajba;
(Kései dér csillog az
őszi virágon!)
A méla szemekbe öreg
szelídség ül,
Virulás, ifjúság,
eltávozóban van.
És megjelent arcán egy
néhány barázda...
Mit tesz az idő, míg
felettünk elsuhan!
Az ablakon benéz az esti
napsugár,
Mint a múlt időknek szép
emlékezete.
Tán csak azért jött be,
hadd lássam, hogy itt jár
A nehéz öregség: a halál
követe...
..."Te áldott
asszony, ezt szeretném mondani,
Vigyázz életedre,
gondolj még soká rám!..."
De lelkemben marad
imának e pár szó:
Mert ez a jó asszony: az
én édesanyám!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése