2018. júl. 4.

Havas István (1873-195?): Elfelejtselek?




Hangod zenél a szél szavában
A hársak közt a vén hegyen,
A fülemüle-csattogásban
A zugligeti réteken.
S mikor eláll a dal s a szél,
A csend is terólad beszél,
Amint megül a hegy, a völgy felett...
S te azt akarod, hogy elfelejtselek?!

Az esti tó ezüst színében
Két gyémánt-szemed rám derül,
A tündérarcu messzeségben
Kedved és vágyad hegedül.
A patak pergő gyöngyein,
Erdő lombszegte völgyein:
Sugár alakod ringva száll, lebeg...
S te azt akarod, hogy elfelejtselek?!

Ha Beethoven-szonáta zendül
A művészverte húr szaván.
Ha Chopin édes álma rezdül
Föl a hangverseny-zongorán;
Ha Liszt, Erkel szent hangjai
Szívemig tudnak szállani:
Ott állsz mellettem, mindig rádlelek . . .
S te azt akarod, hogy elfelejtselek ?!

Ha egyedül járok, ha mással,
Kocsin, hajón, porban gyalog.
Fényes nappal, vak éjszakákban,
Hol kis mécs lángja sem ragyog:
Halkan követsz s követlek én,
Én az árnyék, te meg a fény...
Bele ragyog az árnyékba kék szemed . . .
S te azt akarod, hogy elfelejtselek?!

Megtenném, elfelejtenélek,
De te vagy szép gyermekkorom,
Melytől a szív s dal újra éled,
S kifog a gondon, bún, koron.
Te vagy a Nap, te tiszta ég,
S én rája ne tekintenék!?
Hol éjben is néz rám csillagsereg!...
Oh, hogy tegyem meg, hogy felejtselek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése