Édesanyám, már este van,
piros golyó a nap.
Elfáradt játékaiban
Parányi kisfiad.
Most végy öledbe, mondj
mesét,
vidámat, hímeset
s kócos hajamat túrja
szét
simitó jó kezed.
Te olyan jó vagy s oly
erős,
Nem fáradsz el soha.
Mondjad, mitől oly nagy
és hős
minden szelíd anya?
S hogy el nem fáradsz
sohasem,
mondd meg, miként lehet?
Ugye, ha kell, csodát
teszen
varázsló jobb kezed.
Száz bajnak gyógyszerét
tudod,
pedig doktor se vagy,
mondjad meg, mikor
tanulod
nagy okosságodat.
Hány átvirrasztott
éjtszakád
volt ágyacskám felett,
de meggyógyított halk
danád
és gyógyító kezed!
Te tudod, hány csillag
az ég
és azt, hogy ott az Úr,
hogy angyal zengi énekét
ott szakadatlanul.
Tudsz minden imát és
utat,
mely mennyekbe vezet
s mindig jó-útra mutat
imádságos kezed!
Apánknak fáradt homlokán
hogy elsimul a gond,
ha megsimítod jó anyám,
ezt hol tanultad, mondd?
Mért illatos a
kenyerünk,
mikor megszeged?
Be jó, hogy itt van
mivelünk,
kenyérszelő kezed.
Ha nagy leszek,
aranykocsit
veszek neked: úgy ám
s viszlek, hogy lássák
mindenütt:
mily szép az én anyám.
Akarom majd, hogy büszke
légy
és én is az leszek,
s áldja meg a föld s az
ég
győzelmes, szent kezed!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése