Az én anyám csak tekintetes asszony,
Még nem is nagyságos. De a szíve
Napként ragyog. S családja kis körét
Arany szíve arannyal hinti be.
Reggeltől estig megállása sincs
Mindig dolgozik. Olyan egyszerű
Évek óta nem vett már új ruhát:
Ámde a szíve drága hegedű.
Szíve szépszavú, szelíd hegedű,
A szíve meleg napfényt muzsikál;
Szívéből egyre zeng a szeretet,
Szívéből egyre zeng a napsugár.
Nincs annál szebb, s mélyebb muzsika,
Mint az ő forró, nagy szeretete:
Aggodalommal, gonddal, gyötrelemmel,
Könnyel van minden akkordja tele.
Az a biztató, féltő muzsika
- A lelkem hallja, s érzem és tudom -
Mindig velem jár, mindig kísér engem,
A köves, rögös, bús életúton.
Érzem s tudom: óv véd, félt az anyám.
Mert gyermekeiért él egyedül.
Minden kis búnk nagy fájdalom neki,
S akkor örül, ha velünk örül.
Lelkéből azért másnak is jut. Isten
Talán annak megmondhatója csak:
Befőttet, mézet, néhány fillért, jó szót,
Vigaszt még hány rászorulónak ad....
Az én anyám csak tekintetes asszony.
De még dús király-asszony sem lehet
Őnála jobb őnála gazdagabb,
Mártírabb, hősebb, szentebb, nemesebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése