Falu végén kurta kocsma,
Oda rúg ki a Szamosra,
Meg is látná magát benne,
Ha az éj nem közelegne.
Az éjszaka közeledik,
A világ lecsendesedik,
Pihen a komp, kikötötték,
Benne hallgat a sötétség.
De a kocsma bezzeg hangos!
Munkálkodik a cimbalmos,
A legények kurjongatnak,
Szinte reng belé az ablak.
"Kocsmárosné, aranyvirág,
Ide a legjobbik borát,
Vén legyen mint a nagyapám,
És tüzes, mint ifjú babám!
Húzd rá cigány, húzzad jobban,
Táncolni való kedvem van,
Eltáncolom a pénzemet,
Kitáncolom a lelkemet!"
Bekopognak az ablakon:
"Ne zúgjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, aludni vágy."
"Ördög bújjék az uradba
Te pedig menj a pokolba...
Húzd rá cigány, csak azért is!
Ha mindjárt az ingemért is!"
Megint jőnek, kopogtatnak:
"Csendesebben vigadjanak,
Isten áldja meg kendteket,
Szegény édes anyám beteg."
Feleletet egyik sem ad;
Kihörpentik boraikat,
Végét vetik a zenének,
S hazamennek a legények.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése