Ábrányi Emil: Angol irodalom

Véleményünk szerint egy képzett irodalomnak két föladata van, ha magasabb igényekre tart számot. egyfelől saját hazájának, másfelől a külföldnek irodalmi termékeit és mozgalmait kell szigorú és folytonos figyelemmel kísérnie közlönyeiben. Hogy mennyi haszon áramlik e működésből egy nemzet irodalmára s közönségére, azt nem is fejtegetjük, mivel sokkal világosabban áll a tény előttünk, semhogy horderejét magyaráznunk kellene; csak annyit jegyezünk meg, hogy egyedül ez úton és módon lehet az ízlést általános európai színvonalra emelni, mi korunkban a műveltség legfőbb garantiája.

Mi egyenesen e kötelességből indulunk ki, midőn jelen rövid szemlénket e hasábokon közzétesszük. Nekünk jutott a szerencse, hogy az angol irodalmi termékek ismertetésével foglalkozhatunk, másokra hagyván a francia, német, olasz, orosz stb. irodalmak szakavatott átnézetét. Most, mikor az újatt politikai események fölszínre jöttével Európa figyelme legelső sorban ismét az angol diplomatiára irányul, mi is Albionra tekintünk, de nem életerős politikáját, hanem irodalmát vesszük szemügyre, mely csaknem minden genre-ban vezérszerepre van hivatva.

E rövid „preface” után néhány kiválóbb angol terméket mutatunk be, melyek Anglia fővárosában nemrég kerültek ki a sajtó alól. E bemutatások tisztán a „bemutatások” természetével bírnak, amennyiben csakis átlagos tájékoztatást nyújtanak közönségünknek e vagy ama termék felől.

1.)  („Juventus mundi: The Gods and Men of the Heroic Age”. By the Right, Hon. William Ewart Gladstone, M. P. Macmillan and Co.)

Gladstone, a brit miniszterelnök s az európai modern státusférfiak egyik elseje, nemcsak a diplomatiában kitűnő, hanem a szépirodalomban is, mint e mű bizonyítja, mely ma már harmadik kiadásában fekszik előttünk. Az a bámulatos, hogy Gladstone e művét 1868-ban írta, akkor, midőn Anglia belügyei oly halomban torlódtak feje fölé, hogy csupán ezek rendbe szedésére, eligazítására colossalis erő volt szükséges. Alig hihető, hogy akkor, midőn a belügyek organizálása volt napirenden, mely – úgyszólván – absorbeált minden erőkifejtést, Gladstonenak még arra is maradt ideje, hogy megírja e jeles művét, mely tisztán aesthetico-kritikai tartalmú s melynek a politikához semmi köze.

Gladstone e munkában az egész klasszikus hellen ókort a maga teljes és tiszta valóságában állítja elénk. Értekezik a hellen mythologiáról, mely előtt szinte szent csodálkozással időz. Fejtegeti a hellen mythos alakulását, mely az ifjú emberiség naiv érzületéből, ragyogó phantáziájából fakadt s fejtegetése oly igaz, oly mélyreható, oly emelkedett, hogy – a rendes enthusiasticus kifejezéssel élve – kalapot kell emelnünk írója előtt.

Rendkívül érdekes e műben az a rész, mely Homérral és hőskölteményeivel foglalkozik. Gladstone határozottan ellene mond az9oknak, kik úgy vélekednek, hogy az „Ilias” és „Odyssea” időszakokként s különböző rhapsodok által jött létre. Ő határozottan állítja Homér létezését s azt, hogy mind azt Iliast, mint az Odysseát Homér írta. Állításait nyomatékos érvek támogatják; cáfolatában világos és meggyőző, annyira, hogy az ember szinte hajlandó igazat adnineki. Nagy érdeme az is, hogy e polemiákban mindig érdekes marad, dacára, hogy e tárgyat a tudósok valóságosan agyonnyűtték.

Irályára nézve Gladstone a legelső prózaírók sorában áll. Disraeli is finom stylista, de nincs benne annyi erőtelj és tömörség, mint Gladstoneban. Gladstone irálya néha Macaulayra emlékeztet: oly dicséret, melynél nagyobbat alig lehetne mondani. Nála teljesen bebizonyul a francia mondás: „Le styl c’est l’homme.”

Ajánljuk e művet minden komoly olvasó figyelmébe.

2.)  („Evangeline: a Tale of Acadie” by Henri Wadsworth Longfellow.)

A nagy amerikai költő e népszerű idyllje – mely gyaníthatólag ma már minden angol miss és mistress asztalán föltalálható – hatodik kiadásában fekszik előttünk. A mostani: apró gyémántkiadás, melyben oly parányik a betűk, hogy egyáltalán nem, vagy csak félve mernők ajánlani a magyar szemeknek. „Evangelin” Longfellow egyik legsikerültebb művel. Csak egy hibája van, de az is inkább a külalakra vonatkozik: nevezetesen – hexameter sorokban van írva, mint a Voss „Louis-„-ája és Goethe „Herman és Dorotheá”-ja. A nyugati nyelvek közül – melyek rímelésre nézve oly végtelen előnyösek – egy sem való hexameterre vagy a görög és római metrumok sokféle fajára. A klasszikai metrumok nehézségeit Európában s talán egész világon csakis a magyar nyelv tudja előnyösen leküzdeni, mely hajlíthatóságra nézve páratlanul áll. E részben csak Berzsenyire kell hivatkoznunk, ki ódáiban – mind tartalomra, mind formára – a hellen és római klasszikusok mellé sorakozik.

Longfellow „Evangelin”-je egy kedves, elragadó idyll, mely tele van az amerikai őserdők és prairie-k erőteljes, egészséges legével.

Hátterét a francia gyarmatosok története képezi Új-Skóciában. Az egészet bizonyos bús, melancholikus légkör veszi körül (mint a „Hiavathá”-t), melyben a lélek elandalodik. Az érzelmek átszűrt, eszményi tisztaságával találkozunk e műben. A hős és hősnő: két ártatlan teremtés, kik sírva és mosolyogva, szenvedve és boldogan vándorolnak egymás mellett, míg végre a „kis katholikus temetőben” föltalálják örök nyugalmuakt. Longfellow előnye: a leírás, itt is kitűnően érvényesül. Nem is lehetne kívánni szebb és kifejezőbb leírásait úgy a hangulatoknak, mint a kültermészetnek. Itt van egy  példa:

„While from its rocky caverns the deep voiced neighbouring ocean

Speaks, and in accents disconsolate ansvers the wail ott he forest.”

Külön e két sor – a maga végtelen melancholiájával – végig vonul az egész költeményen. „Evelina” kétség kívül megérdemelné, hogy a művelt magyar hölgyek salonjaiban is szíves fogadtatásra találjon, mint oly mű, mely a legfinomabb eszményiség üdítő lehével van körülvonva. Nehézkes „toilette”-jének is meglehet bocsátni tartalma miatt.

3.)  („The New Landlord” by Jókai. Translated by Arthur Patterson. II. Edition London. Markson et Comp.)

Az „Uj földesúr” (The new Landlord) Jókai Mór e kiváló humorral és erőteljjel írt regénye, mely az angol kedélynek leginkább megfelel. Patterson Arthur jeles fordításában már második kiadásban forog a brit szigeten.

Midőn e regény angol fordításban megjelent, meglehetős senzátiót idézett elő. A legnagyobb brit közlönyök, folyóiratok (mint a „Westminster Rewiew, a „Contemporary Review” „London Rewiew, a „Guardian” stb.) kedvezőleg, sőt magasztalólag szóltak felőle. Ami a fordítást illeti. határozottan kimondhatjuk, hogy ily hű és zamatos fordításban még sohasem mutattak be magyar terméket a külföld előtt. Valóban köszönettel tartozunk Patterson Arthurnak e kitűnő fordításáért, mely nemcsak érthetővé, hanem élvezhetővé is tett egy jeles magyar regényt az angol közönség előtt. Hogy kelendősége van: mutatja e „második kiadás”, mely után csakhamar valószínűleg egy „harmadik” is következik, ismerve az angol olvasók nagy számát és ízlését.

4.)                       („An Epic of Women; and other Poems.” By A W. E. O’Shanghnessy (Hotten).

E cím alatt jelent meg legújabban egy költeményfüzér, mely sok tekintetben figyelmet érdemel. Szerzője még fiatal s nagy reményekre jogosít. Hét női jellemet ír le, oly megragadó vonásokkal, hogy sok helyen szinte lefegyverzi indokolt kifogásainkat. Különösen sikerült  C l e o p a t r a  és  H e r ó di a s  alakja. A hét női alak teszi az „E p i c  o f  W o m e n t-„; a „többi költeményt” illetőleg van egy halom többé-kevésbé sikerült verse, melyekben a kidolgozás művészete és az érzelem tisztasága említendő. Nem utánoz ugyan senkit, de Mr. S w i n b u r n e  hatása mégis rajta van egyes versdarabján. Annyi áll, hogy a legújabb tehetségek közt  O’S h a n g h n e s s y  kiváló helyet foglal el. Ajánljuk azoknak, kik figyelemmel kísérik a legújabb angol poézis működését.

Kifogyván a térből, csak címét idézhetjük végezetül néhány újabb angol műnek, ilyen:  „T h e r e s a”   B y  t h e  A u t h o r  o f  „A l i c e  W e n t h w o r t h”. Regény. „A  D a y   b y  t h e  F i r e”. B y  L e i g h H u n t. Vázlatok és essayk jeles gyűjteménye.  Továbbá: V i r g i l. B y  t h e  Rev. W. L u c as  C o l l i n s.. Kitűnők lasszikai tanulmány.

Forrás: Figyelő – Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. – Szerkeszti: Szana Tamás – Kiadja Aigner Lajos Pest, 1871.