Dalmady Győző: Bú és vád (1867)

Míg azt hittem, enyim leszesz,

Tudtam türni csöndesen,

Nem kérdeztem: mikor süt rám

Vidoran a szerelem.

A bús órák még búsabban

Szálltak el, mint jöttenek:

Még azért a várás kínja

Szivemet nem törte meg.

Most a midőn e hü szivet

Játékszerkint eldobád:

Keserűen tör ki végre

Ajkamon a kín, a vád.

Ifjuságom drágaságit

Elpazarlám könnyeden

S csak egy gyöngyét kipótolni

Kevés a föld és a menny.

Búsan kérdem: mit adhat még

Kárpótlásul a való:

Néma búmban enyhülés volt,

Vádjaimban semmi jó.

Forrás: Figyelő – Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. 6. sz. Pest, 1871. február 8.– Szerkeszti: Szana Tamás – Kiadja Aigner Lajos