Az
1825-diki országgyűlést élénk mozgalmak követték. A nemzet históriai jogát védve
visszatekintett múltjára a látva hanyatlását, a hazafiúi szégyen új
erőkifejtésre bátorította. Biztosítani kellett nemzetiségünket s ehhez, az
akkori viszonyok közt egyetlen eszköz az irodalom volt. Az 1825-diki
országgyűlés által megindított mozgalom ezért, úgyszólván csak az irodalom
terén nyilatkozott, s főleg az ifjúság tódult e pályára, melyen tért és
egyúttal dicsőséget találhatott.
Ez
ifjak közt volt b. Eötvös József, s hazánk későbbi nagy történetírója: Szalay
László is. Mindketten ifjúi lelkesedéssel léptek az írói pályára, de a tér,
melyen működtek, különböző volt. B. Eötvös, valamint kortársainak legnagyobb
része szépirodalmi dolgozatokban kísérlé meg erejét, míg Szalay Lászlót
hajlamai mindjárt a búvarlás és komoly tudományosság felé vonzották.”A
különbség köztünk – írja Eötvös József – csak abban állt, hogy míg mi a
munkához fogva naponkint három lírai költeményben róttuk le a haza iránti
tartozásunkat, s óriási époszokat terveztünk, vagy lehetetlen drámákon
kíséreltük meg ifjú erőnket: ő mesterségének komoly tanulmányozásához fogott, s
míg mi már félig nagy íróknak képzeltük magunkat, ő készült, hogy azzá legyen.”
De Szalay, bár munkásságának súlypontját nem a szépirodalomra fekteté, a
múzsákról sem feledkezett meg, s később megjelent költői művei: „Bimbók
(1831-32.), „Alfonz levelei”, „Fridrich és Katt” (1832) fejlődésének e
korszakából származnak.
Ez
idők terméke lehet az alább közlendő két költemény is, melyest Tewrewk Emil
szívességéből atyjának, a közelébb elhunyt sokérdemű Ponori Tewrewk Józsefnek
hagyományaiból mutatunk be a „Figyelő” olvasóinak.
Szalay,
miként ezt egy szintén kéziratban levő üdvözlő költeménye is mutatja, bizalmas
ragaszkodással viseltetett Tewrewk iránt, kihez e költemények, hihetőleg megbírálás
végett jutottak. Itt közöljük mindkettőt:
NINÁHOZ
midőn Göthe Tassóját
átadám.
E’ hangok a’ sziv’ húrjain rezegnek
Ninám! feléd, kegyeld alakjait
Isméred őket, gyöngéd szellemednek
Rokonji ömlesztik sugárit.
Nem a’ bősznek kór álmai szülének
Ily lényeket, üzvén játékait,
Ők a’ romok’ éjéből fenmaradnak
Örökre fénylendők nekünk – mert vannak.
Tünő élet leve a’ föld’ fijának
S mi gyakran bősz álmokba szenderül,
És költést im az istenek adának
A dúló szellemnek enyhítetül,
Mennyei ragyogtában hint ez zajának
Hullámiba rózsát füzériből,
’S mint a’ lecsendesült folyam tükrében
Vadonjiból szép álmival kilebben.
A
másik költemény: Göthe egyik szép dalaának fordítása, a nyelv kezelésében még
több jártasságról tanúskodik:
A VÁLASZTOTTHOZ
Göthe után.
Kézt a’ kézbe, ajkat ajkon
Édes lyányka hű maradj!
Isten hozzád számos szirton
kedvesed még elhalad;
De ha egykor majd a révet
Vész után megüdvezli,
Ég büntesse ha nélküled
Élte’ kéjit éldeli.
Bátor kezdetnek meghajlik
A’ miv, készül már is ez;
Csillagsor napként világlik
S csak gyávának éjel ez.
Munkátlan lennék körödben
Nyomnának búfellegek;
Igy mind e’ nagy messzeségben
Gyors ’s csak érted mivelek.
Már a’ völgy fel van találva
Hol magányba rejtezünk,
S nyájas csermelyt estórákba’
Enyhén lejtni nézdelünk.
Itt a’ nyárfák’ csendes rétjök
Bükkek ott a’ ligeten!
’S ah talán még csak megettük
Egy kunyhónak hely leszen.
Szalay
László, noha szépirodalmi művei is több méltánylást érdemeltek volna, mint
amennyiben megjelenésük korában részesültek, nem tulajdonított fontosságot
enemű dolgozatainak s inkább csak fiatalságának emlékei gyanánt tekinté azokat.
Az általunk bemutatott két költeménynek szintén nincs nagyobb irodalmi értéke,
de van érdeke, mert oly írótól ered, ki az irodalom egy másik ágában: a
történetírás terén halhatatlan érdemeket szerzett.
Forrás: Figyelő –
Irodalmi és Szépművészeti Lap I. évf. 2 sz. Pest, 1871. január 8.– Szerkeszti:
Szana Tamás – Kiadja Aigner Lajos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése