Ha
rámköszönt majd a végső alkonyat,
Fogjátok
le a szám s szemem kezetekkel.
Nem
akarom, hogy földi részem
Még
tán kifecsegje, mi addig egészen
Enyém
vala: pár bús titkomat.
Enmagam
szobra, - vak, rejtélyes szobor
Legyek
majd azokban a pillanatokban.
Nem
akarom, hogy bárki tudja:
Szemem
sugarának vajh merre visz útja.
Hitem
ha volt, most hova sodor.
Mint
tolvaj, aki loptam az életem,
Úgy
megyek el majd mindig csak kettőt lépve.
Egy-kettő...
így. Aztán a porba
Halk-óvatosan
lehajolva, guggolva,
Lábam
nyomát elegyengetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése