A
nap delel. Virág, bokor aléltan szendereg.
Szirmok,
levelek közt ilyenkor születnek az álmok,
Amelyek
vándorutakra kelnek be-betérve
Minden
szerelmes hajlékba egy éjre
Valahol
csak boldog alvókra találnak.
S
ilyenkor álmodnak kedveseikkel az emberek.
S
tolonganak, összefogóznak az álmok, gabalyodnak, kuszálva, válva.
Sokszor
egy pici-lábú ibolya-álom megbotol
Míg
andalogva tipeg, hogy úgy tapossa halálra
Egy
erőszakos jázmin- vagy orgonabokor
Vagy
egy májusi akácfa tántorgó részeg álma.
Én
az én álmomban az elmúlt éjjelen
Éles
friss levegőt szívtam, mély erdei illatot
Sóhajtva
magamba. Azt álmodtam, hogy a fejem
Az
én fekvő kedvesem derekán nyugodott.
De
karjaim két térde közé szorítva - óh édes csontbilincs, édes! -
S
mikor tekintetem felkúszott törzse tetejéhez,
Pilláin
át ő tikkadt kékjét sugarazta le onnan.
Ez
biztosan egy fenyőfa álma volt. Valahonnan
Messze
északról küldhette hozzám s égette belém:
Ahogy
állt bódultan a déli verőn
Gyökerével
két szikla közé pántolva -
S
lágy bársonyos moha a sziklái
Között.
S fent, tűlevelein, lángolva
Nézett
keresztül a nap s pattogtak szikrái.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése