Gellért Oszkár: Ó Rubens, boldog mester...

Ó Rubens, boldog Mester

S ó boldog hölgy, ki az ő felesége lehettél,

Ó nagyuri látogatóim, üdvözlegyetek

E magányos, párnélküli, éji órán,

Mikor odakintről az ablakokon bebuzsul a téli, hideg szél,

S mikor idebenn is érzem, hogy hull, hull egyre a hó rám,

S mikor odabenn egy kicsikét a szívem is beteg.

Lásd, ami neked szabad volt ó Mestere az ecsetnek,

Róla nekem tilos már piros dalokat faragnom.

Vagyok indexre írott, fázós, szomorú eretnek,

Tüzes, szép kedvemet szegték gonoszok s ostobák

S én hajlok már érzem s már érzem, hogy nincsen is tovább.

Ó ne hidd, hogy gyáva vagyok én bátor Mesterem.

Csak éppen nem tudom ha nem gondol-e fájva rám,

Mikor olykor a húrt szabadabban, szilajabb kézzel verem.

Hozzám oly szégyellős s én megkérdeni nem merem...

Ó küldd be, Mester, ó küldd be az asszonyodat az enyémhez,

Őneki kivallja talán.

Nem gondol-e fájva rám, őneki kivallja talán.

S mig ők odabenn suttogva beszélnek rólunk ketten,

Mi ketten addig igyunk hát; igyunk?... fanyar vigasz.

Mester, koccints velem... a dalokra, miket feledtem,

Izleld meg óboromat, lásd, oly jól esik az,

Ha rokonnak szólitasz...

Igyál, igyál, még egyszer: a dalokra, miket feledtem! -

S lásd, így már lassan érzem,

Hogy odaadom magamat neked egészen!

S hogy magamat is meg kell újra találnom...

Mester, ki ne nevess most, ha elbeszélem egy álmom.

Egy álmom volt, babonásszép, két tavasszal előbb,

Egy álmom, jaj, emlékszem, s Őt hívtam benne, Őt,

Ó Istennő, így hívtam Őt, ó szent, örök Művészet,

Ki maga vagy az Élet, az Igazság s az Út,

Nyugtasd meg ó könyörgök ezt a szegény fiút,

Mondd meg nekem, Istennőm, nem tértem-e le valaha

A te egyetlen, egyenes utadról?!

S Ő szólt: "Soha"... Ó drága, aranyos, boldog soha,

Hallod Mester, soha!

Ö mondta, Ő, s folytatta komoran:

"Az én boszúm szörnyű, nincs több boszú olyan;

Ha letértél vón csak egyszer is -

Amit megénekeltél: szőke haja fényét megtörve,

Szeme csudakékjét elhervasztva,

Ifju teste hamvát elfakultan

Találtad vón egy reggelen..."

S én nem találtam úgy még soha, soha,

Mester nézz a szivemig a szemeiddel

És hidd el; és örülj és igyál és nevess és sírj velem!

...De csitt, már jő is vissza az asszonyod s jaj, egyedül.

Szegény szivem. Mégis! Mosolyog. S ez jó jelem.

Rámnéz anyásan. Hozzám közelg s leül,

S mig én a homlokomat két öklömre nyomom,

Pihegve mondja, hogy az én asszonyom,

Ó az én asszonyom

Szőke haja fénylik, szeme kékje ég,

Hamvas husa az életörömtől tündöklőn ont csillagsugarat,

S hogy jő közénk már ő is... poharat neki hát, poharat,

A Művészet óborával telt poharat.

Ó jő már, türelem, csak egy pillanat még,

Ó ha most megszakadnék,

Életem örök pillanatja!

Türelem türelem.

Csak mig a papucsába lép,

Csak mig a köpenyét a testére kapja...