Ilyenkor
ősszel: hulló levelen,
Fonnyadt
virágon egy-egy könnyet ejtünk.
Oly
jól esik, ha fáradt, gyönge lelkünk
Hű
társra lel a hulló levelen.
Ábránd,
minek? A nyár, az élet eltűnt,
Oda
a tűz, a vágyó szerelem!
Járunk
az éjbe némán...
*
Az
őszi éj: talán ez lesz a thémám.
Ez
nem olyan, mint minden éjszaka,
Ez
búra késztet, ócska dalra sarkal,
Az
őszi éj az elmulás maga.
*
Járunk
az éjbe halkan...
Csend
mindenütt, csak messze, valahol
Egy
vén kuvasz csahol.
A
régi hang, mely el sosem marad;
A
régi vers, a régi versalak:
,,Fülmile
nem szól, csöndes a táj".
Vagy:
,,Gyászban
az égbolt, sír a madár",
Vagy:
,,Csillagos
éjjel, néma vidék".
S
csak a nagy isten tudja, mi még -
S
a vén kuvasz, mely el sosem marad...
*
Járunk
az éjben őszi fák alatt,
Pár
fényes ablak, vetkőző alak,
Pár
hókebel, pár hívó, édes ágy...
Pár
röpke vágy...
S
mi ostobán
Futunk
egy ábrándkép után
Forró
karokból hideg éjszakába,
Hiába...
*
Még
áll az élet, vér pezseg...
Egy-egy
lépés egy csókkal kevesebb,
Egy-egy
lépés és itt az ősz legott,
Egy-egy
lépés s hajh már a toll se fog,
Hajh
már a toll se fog...
s
mi dalra készti: csak a csonka pálya,
Pár
ócska rím november bús haváról,
Pár
kis levél a lombjavesztett ágról,
Pár
gyönge glossza halottak napjára...
*
Pár
gyönge glossza: minek ez, minek?
Hogy
pillanatra bár, de éljenek?
Ma
álom... S holnap? Fátyla foszlik,
Ma
még gyönyör. Holnap? Eloszlik.
Ma
öntudat és gyáva holnap.
Erők
születnek s összeomolnak.
Ma:
csókok. Aztán... árva éjek.
Csupa
apró halál az élet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése