Édes,
van úgy, hogy én vagyok a bölcsebb
És
te vagy a bátrabb.
S
megkínozol, hogy most elmégy örökre
S
míg tűzöd a kalapod s kötöd a fátylad,
Szivarom
füstjén a szó incselkedőn feléd karikázik:
-
Esőre áll, megázik.
Meg
van úgy, édes, hogy te vagy a bölcsebb
S
én vagyok a bátrabb.
S
gyötörlek, hogy most elmegyek örökre,
Bot,
keztyű, felöltő... s többé sose látlak.
S
kacér kis topánka-szavak topognak utánam a lépcsőn:
-
De nem jön ugy-e későn?
Óh
ha egyszer egyszerre lennénk bölcsek!
Vagy
egyszerre bátrak!
S
mennénk örökre... s felhajtanánk egy cseppig...
S
karom lankadna: repülj, most elbocsátlak...
S
táncolva tüzes karikákon ő jönne a lépcsőn értünk:
-
Kip, kop... szerettünk, éltünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése