Gellért Oszkár: Félbemaradt örök vers

És nincsen könny, ami elsírhatatlan

És nincsen vers, ami megírhatatlan.

Ezerkilencszáztizennégy nyarán,

Ha elkezdtem, még folytatom talán.

Majd ha a szőlő érik a gerezden,

Majd drága ősszel tán még újra kezdem.

S tizenöt őszén lopva föllapoztam.

Nagy ég, mindennel hogy elmaradoztam,

S nagy ég, a seb még mindig eleven!

Játsszam tovább? Most nem ér a nevem.

Ezerkilencszáztizenhat telén,

Kerültek újra e sorok elém.

S csak kóválygok százéves avaron.

Hol kezdődik a téboly, hol az álom?

Mint kisgyerek: „Tegnap majd megcsinálom,”

Mint kisgyerek: „Holnap már megcsináltam,”

A napokat is összezavarom.

Mikor volt, hogy a játékból kiálltam?

Tán ezredek repültek el felettem.

Tavasz! Tizenhét! Folytasd! Elfeledtem.