Ó
lendület, halld meg a fohászomat,
(Diszkoszdobó
görög könyöröghetett egykor így)
Ó
lendület engedd: épp abban a szögben
Vessem
el én most e kenyérgalacsint,
Hogy
rózsám fitos orra hegyére essék
S
ő elmosolyodjon s a béke közöttünk
Szent
legyen újra örökké.
Úgy
néz rám, mint vadmacska a vadonban,
Ki
remek szemével villogva kacsint
S
próbálja előbb, vajh birja-e teste az ívet,
Mely
odarepíti áldozatára.
S
nyílván átkozza felette a sorsot,
Hogy
az ő teste nem olyan rugalmas,
S
nem is tud mást - ó ennivaló idegesség -
Mint
rágni csak éles körmeit.
S
jaj, nem repűlhet az asztalon át
Szemeim
közzé. Fel kéne előbb
Még
állnia s átsétálnia hozzám
S
bárhogy sietve, de: lábakon!
Nehéz
a test, nehéz az élet, ugy-e
Kismacskám?
Pár
lépted alatt
A
legjobb gondolat is odavész!
Ó
lendület, ki csillagaid
Oly
biztos kézzel kiröpitéd egykor az űrbe,
Imám
feléd száll, ki ott vagy mindenekben
Szunnyadva,
láthatatlanúl.
Ébredj,
ébredj a karomban,
S
melylyel haragós rózsámnak békítve dobok most csókot:
Ó
adj biztos kezet
Világ
ura, lendület-isten!
Hogy
odataláljon, cuppanva, a szivéhez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése