2014. nov. 20.

Gellért Oszkár: Vihar-vers



- Maradjunk. "Menjünk." S az arcod halvány, sápadt.
- Maradjunk. "Ne már. Menjünk." - Ne még.
Fogaid vacognak s viszolyog a hátad.
- Oly szép e tükör. "Oly rút a fenék."
S gyötrelem az, mi szemedben ég.

Jaj, fekete lángja van ennek a tűznek...
"Jaj, nyitott szájak, kitárt karok.
A partnak, a partnak riasztanak, űznek,
Hivogató, bús, temető-dalok.
A partnak, a partnak akarok!"

- Hogy várhatsz viharra ily betegen, véznán,
Kis szirmagyürődött rózsaszál?
Hogy reszket az ajkad. Hát nézz rám, hát nézz rám...
Fázol? Hisz a nap még magasan áll:
Közel az isten! "Meg a halál."

S csak kérlelsz s gubbasztasz a csónak farában
Könnyesen, vádlón, védekezőn.
Ejh, lánc nyikorogj hát! S megvetve a lábam.
Tekintetemmel a mélybe veszőn,
Megmártom lassan két evezőm.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése