Gellért Oszkár: Igérd meg, kedves

Igérd meg, kedves, ha meghalok,

Nem halsz utánam.

Megvárod majd a szép öregség

Alkonyi hervadt báját idelenn,

S nekem időt hagysz fönn a virradatra,

Hogy fölkészüljek rügyező magányban

Az új találkozó elé.

Engedd nekem e kék magányt! csak addig,

Míg visszafiatalodom.

Engedd nekem, engedd a vágyat,

A vágyat, kedves, mely onnan is feléd száll

És egyre angyalibbá finomul.

S aznap, ha majd tipegve jössz felém

Csillagról csillagra lépve:

Hadd fussak elébed

Tárt karral én s hadd kapjalak ölbe

Fiaddá ifjulva, kedvesem, anyám.

S ujjam hegyével illetve

Hadd vegyem át magamra

Homlokod redőit s hajad havát:

Hogy most már te ifjulj vissza helyettem!

S apád legyek, kedves, s te az én kicsi-kis lányom.

S így játszadozzunk ott fönn ketten

Salakos földi életünknek

Tiszta emlékeivel örökké.