Gellért Oszkár: Thea

Vettem a kalapom. Szabad?

A rendes puha délutáni csók.

S már az ajtóban álltam, hogy visszakérd szavad.

S a fejed félretolva s a fiacskánkra nézve,

Egyenest neki szólva,

Ki még aludta rendes kis délutáni álmát,

Kérdéd: ,,S ha neki... testvérkéje lesz?"

Egy mozdulat, szégyenlős, gyors, szeles.

S vártad, hogy most mi gyön.

S én álltam.

S rohantam egymásután át

Képzeletben sok semmi-ügyön.

Most hahotáz az egyik, másik pitgyereg.

S én míg csináljak köztük, nagy gyerek?

Most pipihust, tejecskét kínáló kezem

Eltolja ez; ételben, italban ő mást kíván.

S ó hol van, ó hova lesz az én sok gőgös elvem --

Erélytelenség: ó az én hibám, az én hibám.

Most dúdolom a csicsijját, a rendes délutánit,

S nem alszik el, mint bátyja szokott,

Neki móka, mese, mi kell.

Két zordon zsarnokom velem ugyan elbánik.

S gyűlnek, gyűlnek egymásra aprócska, pehely Okok,

Hogy agyonnyomjon a Végeredmény:

Mi lesz belőlem kettejük kénye-kedvén!?

Egy... ez az egy még más volt, úgy-e asszony.

Én nem tudom: örülök vagy haragszom.

Mi kár, hogy szemben nem látom a tükörbül,

Szám mosolygósra, pityergősre görbül?

Egy: ezt az egyet nem is érezők tán,

Mint ahogy nem érezzük egészséges szívünk

Csak épp... nem tudnánk élni nélküle.

S most: érzed-e már, mennyire apa lettem?

Most egy uj idegen emberke szityeredik közibünk.

Most ketten lesznek, ketten, ketten!

S a kalapom, ó igen, a kalapom még kezembe volt.

S jó, hogy a kis fiunk álmából ébredezett.

S jó, hogy te a számra tetted a kezed.

S jó, hogy az arcodra egy csittító mosoly szökött.

S jó, hogy éppen egy karosszék állt a hátam mögött.

Mert így egyszerre, könnye,

Beleültem, beleestem, belesüppedtem az életbe --

És nem is ütöttem meg magamat.

Ülj hozzám ide hát

Az ölembe kicsim, de vigyázva.

Ma a rendes délutáni theaházba

Alig megyek el már. Csak várjanak.

Beszélgessünk hát hű, szorgalmas madaram.

Igen-igen, hisz tudom, hogy a te theád,

Ó a te theád

Mennyivel jobb. Mily zamatos. Mily tiszta. Arany!