Az
még nem alázat,
Mikor
meghajlik térdben a lábad,
De
közben szunnyad a szív
És
másutt, messze csatangol az ész.
Vagy
omlana bár a szív, de most meg a nyak merev.
Avagy
bölcs főd nem tudja követni
Konok
szived parancsát.
Most
este van s míg fázva gubbasztasz
S
kinyújtani testedet nem mered,
Mert
híves a lepedő és hosszu az ágy,
S
úgy ülsz, felhúzva lábaid:
Most
tiszta a vágy,
S
most érzed, úgy-é, nagyon érzed,
Míly
közel esik a szivedhez a térded.
S
míg görbe gerinccel, hajlott nyakkal
Csüggeszted
alá a fejed,
A
homlokod is be közel került a szivedhez!
Az:
nem súrolja most a földet,
S
ezt: nem hordod most felszegetten.
A
Közönyt elűzted, a Kevélyt megölted.
S
most térd és homlok
Egy
magason van,
A
sziveddel is egy magason van.
S
míg kontyod előregyűrűzve kibomlott,
Gyerekként
omlasz el így a karomban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése