Oh én édes hazám, te jó Magyarország!
Ki keresztyénségnek viseled paizsát;
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár isten hozzád!
Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokat veti:
Istennek ajánlva légyetek immár ti.
Ti is ráró-szárnyon járó hamar lovak!
Az kiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek s hol penig szaladnak, -
Adassék egészség már mindnyájatoknak.
Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség
Katonatalálmány, új forma ékesség,
Seregben tündöklő és fénylő frissesség
Én tőlem istentül légyen már békesség!
Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem, -
Maradjon nálatok jó emlékezetem,
Jusson eszetekbe jó tétemrül nevem!
Vitéz próba helye, kiterjedt sík mező!
S fákkal, kősziklákkal bűvös hegy, völgy, erdő,
Kit az sok csata jár s jó szerencse-leső, -
Legyen isten hozzád sok vitézlegelő!
Igaz atyámfia s meghitt jó barátim!
Kiknél nyilván vannak keserves bánatim,
Ti jutván eszembe hullnak sok könnyeim,
Már isten hozzátok, jó vitéz rokonim!
Ti is angyal-képet mutató szép szűzek,
És szemmel öldöklő örvendetes menyek,
Kik hol vesztettek s hol élesztettetek;
Isten s jó szerelem maradjon veletek!
Sőt te is, oh én szerelmes ellenségem,
Hozzám háládatlan, kegyetlen szerelmem,
Ki érdemem - - - - -
- - - - - - - -
Ti penig szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.
Forrás: Anthologia Hungarica Insel-Verlag Leipzig 1922.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése