Vitézek mi lehet e széles föld felett szebb dolog a
végeknél?
Holott kikeletkor a sok szép madár szól, kivel ember ugyan
él:
Mező jó illatot, az ég szép harmatot, ád, ki kedves
mindennél.
Ellenség hírére, vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdúl;
Sőt azon kívül is csak jó kedvéből is, vitéz próbára indul;
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér
lecsordúl.
Véres zászlók alatt lobogós kópiát vitézek ott viselik;
Roppant sereg előtt, távol a sík mezőt széllyel nyargalják,
nézik.
A párduc kápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép
mindenik.
Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak, hogyha trombita riadt:
Köztök ki strását áll, ki lováról leszáll, nyugszik reggel,
hol viradt,
Midőn éjten-éjjel csta-viseléssel mindenik lankadt, fáradt.
Az jó hírert, névért, a szép tisztességért ők mindent
hátrahagynak;
Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak,
Midőn mint jó sólymok, mezőn széllyel járnak, vagdalkoznak,
futtatnak.
Ellenséget látván, örömmel kiáltván ők kópiákat törnek;
S ha súlyosan vagyon a dolog harcokon, szólítatlan
megtérnek;
Sok vérben fertezvén, arcul reá térvén üzőt sokszor
megernek.
A nagy széles mező s a szép liget-erdő sétáló palotájok;
Az útaknak lese kemény harcok helye, tanuló oskolájok;
Csatán való éhség, szomjúság s nagy hévség,
fáradtság-mulatságok.
Az éles szablyákkal méltán örvendeznek, mert fejeket ők
szednek;
Viadalhelyeken véresen, sebesen halva sokan feküsznek
Sok vad madár gyomra gyakran koporsója vitézül holt
testeknek.
Oh végbelieknek, ifjú vitézeknek dicséretes serege!
Kiknek e világon szerte szerént vagyon mindeneknél jó neve:
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel áldjon isten
mezőkbe’!
Forrás: Anthologia Hungarica Insel-Verlag Leipzig 1922.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése