Világodat ki vigan éled!
Királyilag s nyugton fecsérled
Mit a fukar percz osztogat!
Míg más lenéz, megró, elitél:
Oh, én irigylem sorsodat!
Bolondsággal bölcs, dús szegényül,
Szerencsés vagy szerencse nélkül.
Kedvvel ballagsz járt útakon,
Nem futsz az ingovány lidércze
Hiú remény után vakon.
Vágyad könnyen s gyultába’ czélt ér:
Hajt a borág, - a csalfa czégér
Lóg mindenütt, unszol s becsal…
Belől fogad szép szó, tüzes szem,
Vár a kedvet szító ital.
S míg némán ülsz, nem nyulsz borodhoz:
A jó sors vig barátokat hoz,
Valamennyi korhely, de hű;
S minő órák…! mint tombol a szív…
Ha szólni kezd a hegedű!
Megszépül a világ s kitárúl,
Szivárvány int a láthatárrúl;
Zöld ágon ül dalló madár;
Örömben reng a tiszta csermely,
S a szellő azt
susogva jár.
A bor s a jókedv árja pezsdül…
Szép, szép az élet mindenestül!
Útán, mely rózsás, egyenes:
Igazság s béke csókolóznak. –
Hibás az, ki hibát keres.
Hol volnának szirtek, mocsárok?
Nincs itt kétség, nyomor, seb, átok,
A más mellére nincs ki hág;
Olyan jó s boldog minden ember…
Éljen e szép, dicső világ!
Igy. – S elszunyadsz a csárda padján,
Kemény az a diófa… hagyján!
Elég finom pelyhhel tömött
Párnán ohajtják a te álmad,
Mely ringat lágy karok között.
Igyál, igyál boldog halandó!
Lehetnék bár hozzád hasonló,
Olyan, ki a pohárhoz ért!
Fagyos józanságom, cserében,
Od’adnám én mámorodért!
Csalódni és szunyadni vágyom:
Hogy az élet mindig ne álljon
Torzképivel szemközt velem…
Mert kin, mindent érezni, látni
Így józanon, így éberen!
Küzd sok nehéz kérdéssel elmém:
A bog csalárd végét ha lelném;
De bontva, még inkább kötöm…
El-elhagyom, - meg ujra kezdem…
Munkámban nincs süker s öröm.
Remegve várom a mi majd lész;
De hallgat a szó, nyugszik a kéz
Mely rögtön alkot s romba zúz;
A multat kérdem a jövőről:
De nincs tanács, nincs kalaúz.
Sok bánt, gyötör; lelkemre gyűl sok. –
Ez álló ködben mely körülfog
És nem vonúl alá, se föl:
A gondolat… a gondolat hajh
Az észt rabolja el s megöl!
Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 6. sz. 1865. febr. 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése