1.
„Jányom, éldés jányom,
Szép Örzsébet jányom!
Talán nem is tudod:
Hogy férhő’ attalak?”
„Anyám, éldés anyám,
Kedves szülő dajkám!
Mi’jen az, mi’jen az,
Kinek odaadá’?”
„Jányom, éldés jányom,
Szép Örzsébet jányom!
O’jan az, o’jan az,
Mint az fehír galamb;
O’jan az, o’jan az,
Mint az fehír ha’tyú,
A’ nájis fehíreb’,
Mint az bárány gyapjú.”
E’ménygyén Örzsébet
Czinterém komrába,
Félő’tözik czifrán
Zö’d sejém ruhába…
„Anyám, éldés anyám,
Kedves éldés anyám!
Agyá’ csak, agyá’ csak,
Sok számú apró pí’szt!
Hogy adakozzak én
Isten szégínyinek,
Hogy imátkozzanak,
Hogy én méghalhassak.”
Hánya a zsebibe
Számtalan pótráját,
Kerülyi, fordú’ja
A szégínyék házát.
„Szégínyék, szégínyék,
Isten szégínyeji!
Kérjéték az Istent,
Hogy engém végyén e’!
Mikó’ értem gyünnek
Hideg borzongasson,
Hintóba ültetnek
Szörnyen ki jus rá’zon,
Határjába érünk
Rajtam ki jis fogjon!”
„Hintóba ültetnek,
Ugyan ki jis rá’zon,
Határjába érnek
Szörnyű halá’t ha’jon!”
„Anyám, éldés anyám,
Kedves szülő dajkám!
Nem o’jan, nem o’jan
A mi’jennek mon’tad!
Anyám, éldés anyám,
Kedves szülő dsajkám!
Agyá’ csak, agyá’ csak,
Sok számú apró pí’szt!
Hogy adakozzak én
Isten szégínyinek,
Hogy imátkozzanak:
Hogy én még né ha’jak.
Mikó’ értem gyünnek
Hideg né borzongjon,
Hintóba ültetnek
Hideg ki sé rá’zon!
Mert nem is o’jan az,
A mi’jennek mon’tad.”
Mikó’ érte méntek
Hideg borzongatta,
Hintóba ültették
Ugyan ki jis rászta.
„Legínyém, legínyém,
Kedves vőlegínyém!
Agyá’ csak, agyá’ csak,
Csak égy csép’ vizet is!”
„De nem vizet adok,
Ha piros bort adok.”
„Kocsisom, kocsisom,
Én első kocsisom!
Vág’ még aszt a lovat
Hagy ugorjon hármat.”
„Legínyém, legínyém,
Kedves vőlegínyém!
Me’szi vagyon-é még
Újbécsnek határja?”
„Vesd fél csak, vesd fél csak,
A té szeméidét!
Méglátod, méglátod
Újbécsnek határját.”
Méglátta, méglátta,
Újbécsnek határját,
Vőlegínynek pegyig
Levelés kapuját;
Mikó’ aszt méglátta
Minygyán szörnyűt hala.
„Vőfinyém, vőfinyém,
Én kedves vőfinyém!
Fok’ ki csak, fok’ ki csak
Futós pej paripám;
Nyi’tas fél, nyi’tas fél
Újbécsnek kapuját;
Hivas’ ki, hivas’ ki
A győri kis papot!
Nem ménya’szonyt hosztunk,
Ha halottat
hosztunk.”
„Fijam, éldés fijam,
Kedves éldés fijam!
Mi ménya’szonyt hosztá’,
Hogy nem szól én hozzám?
Sé’ kezit nem nyujtya,
Sé’ szavát nem agya.”
„Anyám, éldés anyám,
Kedves éldés anyám!
Nem ménya’szonyt hosztam
Ha halottat hosztam.”
„Ményém, éldés ményém,
Szép Örzsébet ményém!
Nem is ismertelek,
Mégis szerettelek.
Sok szép vendégejim
Gyászba’ öltöztetted,
Fijamot, magamot
Mégkeserítétted!”
2.
„Ökröket őrisztem
Sári vize mellett,
Fejem lehajtottam
Csipke bukor mellett;
Égy nagy sasi kégyó,
Kelebémbe bújó,
Ó’dalam átfurja,
Mejjemét szaggatytya.
Véd’ ki csak, véd’ ki csak
Éldés, kedves bátyám!”
„Nem vészém, nem vészém,
Éldés, kedves húgom!
Inkáb’ e’lészék én
Égy szép húgom né’kü’,
Égy szép húgom né’-kü’,
Mint fél kezem né’kü’.”
„Ökröket őrisztem
Sári vize mellett,
Fejem léhajtottam
Csipke bukor mellett;
Egy nagy sasi kégyó,
Kelebémbe bújó,
Ó’alam átfúrja,
Mejjemmét szaggatytya.
Véd’ ki csak, véd’ ki csak
Éldés, kedves apám!”
„Nem vészém, nem vészém,
Éldés, kedves jányom!
Inkáb’ e’lészék én
Égy szép jányom né’kü’,
Égy szép jányom né’kü’,
Mint fél kezem né’kü’.”
„Ökröket őrisztem
Sári vize mellett,
Fejem léhajtottam
Csipke bukor mellett;
Égy nagy sasi kégyó,
Kelebembe bújó,
Ó’dalam átfúrja,
Mejjemét szaggatytya.
Véd’ ki csak, véd’ ki csak
Éldés, kedves rózsám!”
„Kivészém, kivészém
Éldés, kedves rózsám!
Inkáb’ e’lészék én
A fél kezem né’kü’,
A fél kezem né’kü’,
Mint a rózsám né’kü’.”
3.
Hoszszú útnak nagy a porja,
A szivemnek nagy bánatya.
„Hová mégy te három árva?”
„Szinádra mék szolgálatra.”
E’mént, e’mént háromárva,
Hej! Szinádra szolgálatra.
„Viszsza, viszsza három árva,
Né mény el a s zolgálatra!”
E’mént, e’mént három árva,
Nem kapott a szolgálatra.
„Gyere viszsza három árva!
Nem kaptá’ a szolgálatra.
Eregy el a temetőbe,
Vigyé’ pá’czát a kezedbe’;
Kersd még az anyád sirját,
Kopktasd még az ajtaját!”
„Ke’j fé,l ke’j fél éldés anyánk,
Mer’ mégrongyolott a ruhánk!”
„nem kelheték, nem kelheték,
Megszi’ta fő’d a testémet.”
„Szá’j fél, szá’j fél kis madárka,
Temetőnek kapujára;
Temetőnek kapujára,
Éldés anyánknak sirjára.
ha én meg tanálok halnyi,
Ki fog engémet siratnyi?
Sirass anyám, még itt vagyok,
Mer’ ho’szú útnak indulok!”
4.
(Változata)
Hoszszú útnak nagy a porja,
„Hová ménték három árva?”
„Temetőnek kapujába,
Éldés anyánknak sirjára.
Ké’j fél, ké’j fél éldés anyánk,
Szenyés a mi ingünk, gatyánk!”
„Nem kelkheték én árvájim,
Mer’ az Isten nem engegyi.
Van nékték égy mjostohátok,
A ki gondot visel rátok.
Mikó’ fésülyi fejeték,
Sarkatokig foj’ véreték.”
5.
A fekete halom alatt
Fehír Zászló lovat lopott;
Mindén nyerég szerszámostú’,
Csikó fikű kantárostú’;
Nagyot pattant az ostora,
A vármegye mékhal’otta.
A vármégye mékhal’otta,
Fehír Zászlót méffogatta.
Fehír Zászlót hogy méffokták
Vigegérbe be jis csukták;
Vigegérbü’ a tömlöczbe,
A letnagyob” sitítsígbe.
Mékha’halotta Fehír Anna,
Fehír Anna, szép filoja;
Mingyá’ monygya a kocsisnak:
„Fog’ bé, kocsis, a lovamot,
Tégyé’ mellém tál aranyot,
Tál aranyot, tál ezüstöt,
Tál ezüstöt, tál aranyot,
Hagy válcsam ki az bátyámot!”
Vigy’ el engém Vigegérbe;
Vigegérbű’ a tömlöczbe,
Vigegérbű’ a tömlöczbe,
A letnagyob’ sitítsígbe!”
Minygyá’ ménygyén az ajtóra,
Tömlöcz ajtó rostéjára:
„Bátyám, bátyám, Fehír Zászló!
Aluszol-é, vagy méghaltá’?”
„Hugom, hugom, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Nem aluszok, nem nyugoszok,
Csak te rólad gondó’kozok.”
„Bátyám, bátyám, Fehír Zászló!
Kicsoda most itt a biró?”
„Hugom, hugom, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Fehír Anna, szép viloja,
Horvát Miklós itt az bíró.”
Minygyá’ ménygyén Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja,
Minygyá’ menygyén az ajtóra,
horvát Miklós ajtójára.
„Miklós, Miklós, Horvát Miklós,
Eresztess ki az bátyámot!
Adok néked tál aranyot,
Tál aranyot, tál ezüstöt,
Tál ezüstöt, tál aranyot,
Eresztess ki az bátyámot!”
„Anna, Anna, Fehír Anna,
Fehér Anna, szép viloja!
Nem kél’ nékém tál aranyod,
Tál aranyod, tál ezüstöd,
Há’já’ vélem az ’czaka,
Kieresztm az bátyádot.”
Minygyá’ ménygyén az ajtóra,
Tömlöcz ajtó rostéjára:
„Bátyám, bátyám Fehír Zászló!
Az’ondotta itt a biró:
Há’hak véle az ’czaka,
Kieresztyi az bátyámot.
„Hugom, hugom, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Ne há’j véle a hunezutta’!
Az akasztanyi valóva’,;
Szzesígédet e’veszi,
Nekém pegyig fejem vészi.”
E’re nem szól Fehír Anna,
Csak elmén a fojosóra,
Fojosórú’ az ajtóra,
Léfekszik a nyoszojába.
Nem hajtott ő az szavára,
Véle hál ő az é’czaka.
Écczér, mint úgy é’fél tájba’,
Csörgést hal’ az udvarába.
„Miklós, Miklós, Horvát Miklós!
Mi csörög az udvarodba’?”
„Alugy, alugy, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Lovam viszik az ivóra,
Zabla csörög a szájába’.”
„Miklós, Miklós, Horvát Miklós!
Nem birok én itt alu’nyi:
A nagy, puska csattogástú’,
A nagy, ágyú csattogástú’.”
„Alugy, nyugogy, Fehír Anna!
Lovat lopnak az halomná’.”
Elig várja Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja;
Elig várja, hogy viragyon,
Hogy a hajnal mé’hasagyon,
Minygyá’ ménygyén az ajtóra,
Tömlöcz ajtó rostéjára.
„Fehír Zászló, éldés bátyám!
Még vagy-é még, vagy méghaltá?”
Méglátta égy katona:
„Anna, Anna, Fehír Anna,
FEhír Anna, szép viloja!
Né itt keresd a bátyádot:
Ző’d erdőbe’, ző’d mezőbe’,
Akasztófa tetejibe’.”
Minygyá’ ménygyén Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja;
Minygyá’ ménygyen az ajtóra,
Horvát Miklós ajtójára.
„Miklós, Miklós, Horvát Miklós!
Átkozott légy Horvát Miklós!
Gyönygy koszorúm létöretted
Szüzességém e’vesztétted.
A kinyeréd kőjé vá’jon,
Mosdó vized vé’ré vá’jon,
Törű’köződ lángot há’nyon,
Páros késéd nékéd á’jon!”
„Anna, Anna, Fehír Anna,
Fehír Anna, szép viloja!
Né évelőgy o’jan nagyon,
Né átkozógy o’jan nagyon!
Szédék nékeéd ző’d istenfát,
Kötök nékéd szűz koszorút.”
„Szédhe’ez is má’, köthe’ez is má’,
Nem lészék én többet szűz jány;
Szédhe’cz is má’, köthe’cz is má’,
Nem lészék én többet szűz jány!”
6.
Mikor visznek Szeged felé,
Nyilnak az egek két felé,
Hullnak a fényes csillagok,
Mert látják büntelen vagyok,
Mert látják büntelen vagyok.
Hej Rádai! majd megbánod,
Hogy a rabot lecsigázod;
Házadból vágok bőr dudát,
Azon fúvom a rab nótát,
Azon fúvom a rab nótát.
Nem loptam én életembé’,
Csak hat tinót Debreczenbe’,
Azt sem akartam ellopni;
De nem tudtam vásárolni,
De nem tudtam vásárolni.
Kettőt adtam a birónak,
Kettőt a szabaditónak;
Még is rám verték a vasat,
Szegedi vár gangja alatt,
Szegedi vár gangja alatt.
Ugyan hogy irjak babámnak,
Az én kedves galambomnak?
Ugyan hogy adjam tudtára,
Hogy itt vagyok nagy rabságba,
Hogy itt vagyok nagy fogságba!?
Kezem reszked, nem irhatok,
Szemem könynyitől nem látok.
Nem ér semmit, ha irok is,
Ha azt lepecsételem is,
Ha azt lepecsételem is.
Szállj fel kis fekete fecském!
Vedd szárnyadra levelecském,
Vidd el nékem ráró módra,
Tedd le babám asztalára,
Tedd le babám asztalár!
Ha valami választ adna,
Repülj vissza rostélyomra,
Vigasztald meg bús szivemet,
Én nyomorult életemet,
Vigasztald meg bús szivemet!
7.
Ma két hetye, avagy három,
Mőte a bojtárom várom;
Amoda jön a mint látom,
Fekete bársony szamáron.
Jó nap’ Isten! jó bojtárom!
Csak azt kérdém: van-e károm?
„Nincsen károd, de nem is lész,
Míg a nyájad kezemén lész.”
Elaludt a jó bojtárom,
Elveszett három bárányom,
Kiről léjött hat font fagygyú,
Hatvan forint árú gyapjú.
Kelj fél Pista! szökik a nyáj,
Fordulj égygyetés itassál,
Mire éérsz a tanyára,
Megfő’ a hús vacsorára.
Tele a bográcsom hússal,
A kulacsom vérés borral,
Bojtáromnak nyaka ázik,
Nékém a lábom se’ fázik.
Bojtárom a falka mellett,
Magam a ményecske mellett;
A bojtárom vizen – sáron,
Magam a paplanyos ágyon.
8.
Brácski Véra bujába’
Lémént a nagy Tiszára,
Utá’na mént az a’nya:
„Véra jányom gyűj haza!”
„Jelek Kálmány el nem vész,
Életémnek vége lész.”
Mihent is hazaértek
Minygyán Kálmányé’ kű’tek.
Brácski Véra bújába’
Kijá’t a kapujába,
Kijá’t a kapujába,
Jelek Kálmányt ott várja.
„Jugyan Kálmány végyé’ el,
Engém babám né hagy el!”
„E’vennélek, nem léhet,
Merd az anyád nem enged.”
A kocsiba kék fognyi,
Kistelékre kék mé’nyi.
Kistelékre kék mé’nyi,
Vérát vizitá’tatnyi.
lakadalmot se’ tészünk,
Jaz árán bé’csőt vészünk;
Szűz koszorú sé’ kél’ má’,
Hamarab’ fásli kél’ má’.
Szilvás falu gyászba’ van,
Juhász legíny halva van;
Még szombaton délután
Vigan mént a jú’ után.
„A kocsmába kél’ ménnyi,
Verekédés fog lénnyi;
Három legíny indítya,
A negyegyik csitítya.”
Utá’na mént az anya:
„Gyere má’ haza Jóska!”
„nem ménygyék én ma haza,
Vérbe’ fürdök én még ma.”
„Éldés anyám, éldésém!
Van-é ruhám szenyesen?
Ha nincs ruhám szenyesen,
Hosztam egy párt vérésen.
Még vagyok é’ má’ verve,
Fokos van az fejembe’;
Sirass anyám, sirass má’,
Sirom szélin vagyok má’!”
10.
Nincsen Pécskán o’jan kendő kettő,
Mint Túzok Jóska zsebibe’ kettő,
Ző’d a széje, fekete közepe,
Pásztyi Örzsi vétte néki zsebbe.
Pásztyi Örzsit nem az a’nyja szülte,
Gyijófának teteje termétte,
Gyijófának teteje bújába’…
Földre hajlott szomorúságába’.
Pásztyi Örzsi kimént a kis kertbe,
Léfeküdt a kört’efa tüvibe;
Kettőt hármat ku’jantottam néki:
„Ke’j fél Örzsi, merd az apád mén ki.”
Pásztyi Örzsit az apja va’latya,
Túzok Jóska az ú”czán ha’lgatya:
„Ugyan Örzsi né veresd magadot,
Va’ld ki mindén titkos dolgaidot!”
Túzok Jóska elmént az erdőbe,
Lefekütt a nyárfa enyhéjibe,
Ara mént a kedves szeretője:
„Kej’ fél babám, keres a vármégye.”
Túzok Jóskát két zsandár kisértyi,
Pásztyi Örzsi az ablakon nézi.
„Né nézd Örzsi gyászos életémet,
Min’ té érted szenvedém ezéket!”
11.
Harsognak már a trombiták,
Masíroznak a katonák.
Tizenhat esztendős barna kis jány
Megyen a regement után.
„Hová, hová barna kis jány?”
Kérdi tőle a kapitány.
„Ej! mit kérdi tőlem a kapitány?
Megyek a szeretőm után.”
„Állj meg, állj meg, hol a levél?
Hadd tudjam meg: honnan jöttél?”
„Mit kérdi azt tőlem a kapitány?
Megyek a szeretőm után.
Kérem kapitány uramat:
Ne kérje igazságomat!
Igazságom nékem a szerelem,
A szeretőmet keresem.
Inkább a kapitányt kérem,
Szánja meg esedezésem:
Vegyen be engem markotányosnak,
Hadd szolgáljak a hazának!”
„Kivánságodat nem bánom,
De ifjú voltod sajnálom,
Beveszlek a magyar termetedért,
Élj soká’ a regementnél!”
12.
Barna kis jány mén az ú’czán nevetve,
Kapitány úr mén utá’na sijetve:
„Megá’j, megá’j, barna kis jány égy szóra!
Hisz’ té vagy a szívem vigasztalója.”
„Nevetném kél’ kapitány úr szavára,
Mé’ á’lit még egy magyar jányt hijába?
Van má’ nékém szép szeretőm, közlegín’,
Kit nem a’nék százezer kapitán’é’.”
„Méghalt má’ a kedveséd a csatába’,
Ború’hacz má’ kapitány úr karjába!”
„Hogyha méghalt szá’jon áldás sirjára,
Nem borulok kapitány úr karjába.”
Szépen fütyül a kis madár a rétén,
Sebesen megy a gőzhajó a vizén,
Barna kis jány tartya benne a kormányt,
Nagy-Bécs felé igazítya a rúgyát.
13.
Fel, fel legények a patkára!
A nagy kemencze oldalára;
Menydörög belől a fa lapát.
„Hozz vizet fiam, oltsd el a piszkafát!
Gyermekem, még ma nem dolgoztál,
Éppen csak veder vizet hoztál;
Most meg már főzök, majd csak eszel,
Kuczkóba fekszel, s azután melegszel.
Meleg kemencze ne süssön meg,
Vagy pedig a gőz ne öljön meg!”
A nagy kemencze kihasadott,
A szegény fiú bizony megfulladott.
Tisztán foly a Tisza, boldog, a ki iszsza!
A mely gyűrűt jegyben adtam, kedves rózsám, add viszsza!
Nem adhatom, kedves rózsám, most viszsza,
Zavaros a Tisza vize, nem tiszta.
Bár én soha leányt ne ismertem volna!
Bizonyomra mondom, az én éltem sokkal jobb volna.
De, én szegény, mit tehetek most arról!
Az én szívem más szívekhez is hajol.
Egy, szép, kies estve estem szerelembe,
Azt gondoltam édes rózsám, holtig leszek szivedbe;
De már annak vége, vége mindennek,
Vége a mi hívséges szerelmünknek.
Fáj a szívem érted, ha nem látlak téged’,
A búbánat és szerelem majdmegemészt érted;
Ne hagyj hát el szép teremtés, angyalkám,
Repülj hozzám szépen szólló madárkám!
Ha elhagysz is engem, tartsd emlékül nevem,
Ugy is ime elhervasztod, oda az én életem!
Gyászba boritod életem nap fénynyit,
Meghervasztod bús szívemnek reménynyit.
Egy kis boldogságom, nyertem szabadságom,
Jaj, de hamar elvesztettem gyenge ifjúságom!
Vége van már ártatlan fogásimnak,
Jó éjszakát minden hiv barátimnak!
15.
Elmént, elmént a vín embér
A faluba házaso’nyi-ni-ni-ni.
Mégkérette a fijának,
Haza vitte az öreg magának,
Mégkérette a fijának,
Haza vitte az öreg magának.
Elmént, elmént a ményecske
A szomszédba beszélgetnyi-ni-ni-ni.
Utá’na mént a vín embér:
Bunkós botta’ jó mégverégetnyi.
Nem azé’ véttelek én e’,
A szomszédba bezsélgetnyi-ni-ni!
Hanem azé’ véttelek e’:
Bogjos hajam fűsülgetnyi-ni-ni.
Bogjos hajam fűsülgetnyi,
Koszos nyakam öle’getnyi-ni-ni-ni.
Elmént, elmént a vín embér
A Marosra vizet vi’nyi-ni-ni.
Áragy Tisza, áragy Duna!
Hagy dögő’jön bele a vínkutya.
Jaj Isteném! de mégjártam:
Az uramot borotvá’ta-ta-tom,
A nyakának szalajtottam;
Mer’ magam is ugy akarta-ta-tom.
Vérés hagyma, vérés hagyma,
Keserí’d még a szémémet!
Ha’ sirassam az öreg embérém;
Ha’ sirassam az öreg embérém.
16.
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, kendőt veszék.
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ nyém, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény’ jányom, né mény, kötőt vészék,
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ nyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, szoknyát vészék.
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, szoknyát vészék.
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, ingvált vészék.
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, trimflit vészék.
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, czipőt vészék.
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, párnát vészék
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, dunnát vészél
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, székét vészék
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, ládát vészék.
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém!
Végyé’ anyám, végyé’ mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, házat vészék.
Ih, nem kél’ nékém, mer’ van nékém.
Végyé’ anyám, végyé’, mer’ elménygyék.
Né mény jányom, né mény, legín’t vészék.
Ih, a’ kél’ nékém, mer’ nincs nékém,
A’ kél’ nékém mer’ nincs nékém!
17.
„Jó bor van itt, régen hallok felőle,
Kocsmárosné, vagy tíz icczét belőle!
Kocsmárosné! arra kérem, angyalom,
Az árával ne gondoljon, megadom.”
„Magyar huszár, nem kell nekem az ára,
Csak maragy nálam itt az éjszakára!”
„Kocsmárosné! kis angyalom, nem lehet;
Van szeretőm, a ki már vár engemet.”
„Balkaromon három, fehér koszorú,
Bolond volnék, hogyha volnék szomorú;
Bor előttem, karjaim közt a rózsám,
Hátam megett szépen huzza a czigány.”
18.
Vezér ökröm nem akar itt lege’nyi,
Csengetyűjit szomorúan cséngetyi,
Idegén szagot éréz a pusztába’;
Idegén szagot éréz a pusztába’;
Hátra nézék, egy biztos gyün utá’nam.
Két ágú kancsika van a kezibe’,
Igenyést vág öreg bojtár elejbe:
„Pakoj, frissen, szamaradra, té bojtár!
Kezed-lábod vasra verém, de minygyán.”
A bojtár sé’ vétte asztat tréfára,
Bunkós botyát félvétte a vá’lára:
„Biztos ura,m rám né vágjon ke’ többet!
Bizonyomra mondom, léütöm ke’det.”
Egy bisztosnak nincsen a’nyi hatalma:
Hogy engémet a nyájamtú’ elhajtna;
Agyig innen e’ nem mék a nyájamtú’,
Míg számadóm ki nem gyün a városbú’.
Akkó’ kérgyi: „hová való vagy bojtár?”
„Kis-Kunsági Gyászberíny az én hazám,
Kis-Kunsági Gyászberíny az én hazám,
Ott neve’t fél bajnak az éldés anyám.
Sivíny alatt nyő’tem fél, mint az gomba,
Csikót loptam tíz-húsz éves koromba’.
Sivíny alatt nyő’tem fél, mint az gomba,
Csikót loptam tíz-húsz éves koromba.
19.
Daruszőrű tinóm a rétén legelész,
Kerű’getyi asztat égy fa’tyú gyerék;
Ne kerű’gesd fa’tyú daru tinómot,
Mer’ maj mégfognak a prszekutorok!
Mékszökött a fa’tyú Sáros mégyébe,
Utá’na eredétt három vármégye;
Úgy e’rugaszkodott, mint sbés villány,
Utó’ nem érhetyi’ derés paripán.
Mé’fokták a fa’tyút Sáros mégyébe’,
B éjis kisírtétték Vácz tömlöczibe,
Kisénténczijászták, hogy fél akasztyák,
Lád’ té hunczut fa’tyú, mit szül a világ!
Nem öltem én többet három némétné’,
Nem is loptam többet harmincz öröké’;
Mégis szégín’ fejem sénténczijá’zák,
Életém fonalát két felé vágják.
Urajim, urajim, na’ságos urak!
Nékték adom oda fakó lovamot;
Van még otthon három, aszt is od’adom,
Csak hogy az életém most mégmara’gyon.
Mégszökött a fa’tyú tömlöcz ablakán,
Utá’na eredett váczi kapitán’;
Ugy e’rugaszkodott derés paripán,
Utó’ nem érhetyi váczi kapitán’.
20.
A csárdában kapott a komiszáros,
Megkötözött, mint barmot a mészáros.
Szépen kértem: ne verssen rám vasat!
De még meg sem hallgatta a szvamat.
Ujra kértem, szépen hozzá kerültem,
Hogy jobb leszek ezután, aztigértem;
Szépen kértem komiszáros uramat,
Oda adom a legszebb lovaimat!
Nem kell nekem csak a fakó egyedül,
Megőriz a kedves pára mindentül:
Ha ráülök, felemelem fokosom,
A vármegyét mind halálra olvasom.
Egy szép lovat komiszárosnak adtam,
Mikor mondta, de örömmel hallgattam:
„Bátran jöhetsz, bátran mehetsz, nem bántlak,
Akár éjjel, akár nappal talállak.”
Kilencz birkát sütöttek meg a tanyán,
Túri Bandi ott hever a pusztáján;
Egygyet peder hátra hajló bajuszán,
És nagyot hajt kilencz icczés kulacsán.
21.
Mégszóla’t a pátfalvaji nagyharang,
Hú’za asztat három, fehír, vad galamb;
Hú’za aszt a, jaj szomorú verséket:
Korom Mátyás cselekétte ezéket!
Jaj de vérés Korom Mátyás gatyája,
Bevérészte a bánomi pusztába’:
„Mos’ ki, babám, ingem’, gatyám’ fehírre!
Hó’nap ménygyék a törvínyszék elejbe.”
„Agyon Isten, bíró uram, jó napot!”
„Agyon Isten, Korom Mátyás, mi bajod?”
„Nincsen nékém, bíró uram, más bajom:
Mégöltem a letkedveseb’ pajtásom.”
„Agyon Isten, biró uram, jó napot!”
„Agyon Isten, Korom Mátyás, mi bajod?”
„Nincsen nékém, biró uram, más bajom:
Katonának vagyok irva, ugy hallom.”
„Igaz, fijú, katonának vagy irva,
A negyegyik zászló alá sorozva!”
„Besoroztak, e’visznek katonának,
A császár három éves szolgájának!”
22.
Szeri Misa kaszát lopott,
hej! rézsarkanytyút csiná’tatott,
Jaj de hatalmasan péngétt,
Mikó’ Téglásékhó’ bémént.
Szeri Misa jó katona,
Asz’ sé’ tugygya, hun a lova:
Téglásékná’ a pitarba’,
Hej! hamut észik a katlanba’.
Téglás Kata kerek fara,
Nem illik rá tíz szél szoknya;
Elő’ rövid, hátú’ hoszszú,
Hej! Szeri Misa, de szomorú.
Szeri Misa bő gatyája,
Hej! mégakatt a kapufába’,
Nem a kapufa fokta még:
Hej! Téglás Kata rántotta még.
„Ereszd Kata a gatyámot,
Ne szomoricsd az anyámot!”
„Még van a’ má’ szomorítva,
Hej! fekete gyászba borítva.”
23.
Jaj de széles, jaj de hoszszú az az út!
Kire Dorkó s Horvát Pali elindult,
Elindultak a zsidót megrabolni,
Életétől és pénzétől megfosztni.
„Átkozott volt nekem az édes apám,
Megátkozott engem az édes anyám;
Minden este zsákot adott kezembe:
Hogy reggelre búzával töltsem tele.
Minden szérűről loptam egy kosárral,
Úgy töltöttem meg a zsákot búzával;
Hallod apám ,megtudja azt valaki,
Horvát Pali s Dorkó János mit vitt ki!”
Jaj de véres Dorkó János gatyája,
Holnap viszik az aradi stokházba:
„Mosd ki, Panni, ingem, gatyám fehérre
Holnap visznek a törvényszék elejbe.”
Arad alatt kimeszelték azt a fát,
Melyre Dorkót s Horvát Palit akasztják
„A katonák már három ruffot fújnak,
Jaj Istenem, mindjárt felakasztanak!”
Fujja a szél pamut ingit, gatyáját,
Veri össze rézsarkantyús csizmáját;
Rajta van a pamut inge s gatyája,
Siratja az egész magyar hazája.
24.
Sobri az én nevem, nem is más,
Fogj hát velem kezet jó pajtás!
Szeretem én a szép lányokat,
Meg is jutalmazom azokat.
Könynyü módon gyüjtöm kincsemet,
Míg reám verik a bilincset.
Kibolházom a zsubrákokat,
Más vérén hizott fukarokat.
Ajándékot nyujtok szegénynek,
Mezitlábos vándor legénynek;
Megnézem a zsidó
erszényét,
Elviszem hamis szerzeményét.
Ne kérd tőlem: mi vitt ezekre?
A zsivány, eltiltott tettekre;
Az élet elég rosz bolondság,
Mesterséges, csalfa hiúság.
Ha meghalok, rózsám, nefelejts,
Sirom fölött egy pár könynyet ejts!
Mondja a ki erre utazik:
Itt a hires Sobri nyugoszik.
25.
Meg vagyok én búval rakva,
Mint a borizű almafa;
Kettő, három terem rajta,
Mégis teritve az alja.
Csütörtökön viradóra,
Bementem egy kis kunyhóba,
Még jó el sem szenderedtem,
Kilencz zsandár áll mellettem.
Zsandár urak mit akarnak,
Talán bizon megvasalnak?
„Megvasalunk, megkötözünk,
Aradra is bekisérünk.”
Felizentem a birónak,
Oldozza fel két karomat;
Ne örüljön rabságomnak,
Oldozza fel a karomat.
De a biró ezt nem tette,
Annál jobban megkötötte;
De a biró ezt nem tette,
Annál jobbam megkötötte.
Az aradi nagy törvényben
Tizenkét úr ül a székben;
Kacsingatnak a szemembe:
Hány pár tinó jut eszembe?
Nem jut nekem több eszembe,
Csak hat tinó Debreczenybe’;
Mégis rám verték a vasat,
Babám szive majd meghasad.
Biztos uram arra bíztat:
Lopjak neki hat, pej lovat,
Hajtsam be az udvarába,
Nála leszek vacsorára.
26.
Most gyüttem én az alföldi pusztáról,
Hírt mondanék Gujás Bangyi bajáról:
Gujás Bangyi kifekütt a mezőre,
Kis pej lovát fölnyergélték mellőle.
*
„Csikó slészék, kedves babám, nem gujás;
Ostor fityég a nyakamba’, karikás,
Réz sarkanytyúm kis pej lovamba vágom,
Úgy répülök, mint szél az Hortobágyon!
Elméntem a vásárheji gujába,
Kiválasztok ötvenet hamarjába’,
Még réggelre elnyomtam napkeletre,
Úgy kerű’tem az vármégye kezibe.”
„Lád’! mégmontam: hogy né ményny az alföldre,
Mert megtanúlsz ökröt lopnyi ízibe’.
„Nem loptam én, csak ötvenet écczére,
Elitéltek fejem veszteségire.
Kérém szépen a mégyeji tisztéket,
Engegygyék még a mostani téttémet!
Ép’en azér’ né végyék el fejemet,
Két árvámat és a feleségémet!”
„Nem engedünk, Gujás Bangyi, egy csé’pet,
Mer’ mán sokat tétté’ té ijenéket,”
„Nem tészék má’ biró uram ijeket,
Csak hagygyák még most az én életémet!”
Gujás Bangyit elitélték écczérre,
Hó’nap viszik ki a vesztő hejire:
Gujás Bangyit tészik tömlöcz
mélyibe,
Elitélték feje veszteségire.
Gujás Bangyit viszik a vesztő hejre,
Kilencz zsandárt á’litanak me’léje;
Felesíge, két kis fija sira’tya,
Csak Gujás Bangyi szívit szomor’tya.
Gujás Bangyit a hóhér így szóli’tya:
Gujás Bangyi, lépjé’ fél a palóra!”
Bujás Bangyi véget vet életyinek,
Igy szól Bangyi szégíny feleséginek:
„Felesígém, Szabó Anna a neved,
Gongyát vise’d a két fijú gyerméknek!
Mer’ má’ látod, életémnek vége lész,
A jó Istennek maj’ rátok gonygya lész.”
Gujás Bangyinak a szémét bekötték,
Felesíge, két kis fija ott nészték;
Felesíge így szólalt még hozzája:
„Isten hozzád, kedves párom, meghalsz ma!”
Gujás Bangyi mégha’lotta eszt a szót,
Mingyán abba’ a minutába’ mégholt;
Igy kiáltott: „Isten hozzád kedvesém,
Csúf halá’ba’ kéllétt meghalnyi nékém.”
27.
Orosházárú’ fúj a szél,
Zörög az ágáczfa-levél.
„Babáj Gyurka hova létté’,
Hogy Makóra e’ nem gyütté’?”
„Méntém vó’na nem léhetétt,
A vármégye nem eresztétt;
Mégkötösztk a lábomat,
E’zárták szaba’cságomat.
Lovamot viszik Gyulára,
Magamot vasba’ utána,
Nem fogok soká’ rab lé’nyi,
Meg fogok még szabadú’nyi.
Hajdú, hajdú, öreg hajdú!
E’gyik nem tuttam, mi a bú,
Még a járásom szabad vó’t.
Jó barátom mindenütt vó’t;
De most má’, hogy ra’bá estem,
Jó barátom séhol sincsen.
De most má’, hogy ra’bá estem,
Jó barátom sehol sincsen.”
28.
Ha’lottátok-é asztat most nem régén,
Hogy méglő’ték Mári Pistát péntekén,
Hogy méglő’ték Mári Pistát péntekén?
Mári Pista a csárdába’ borozott,
S ’ej két zsándár az ajtóra koczogott,
Égyik zsándár benyitotta az ajtót,
Másik zsándér belelőtt a mejibe;
Akó’ szalatt Mári Pista féltyibe’,
Akó’ szalatt Mári Pista féltyibe’.
Mári Pista bele esétt a sárba,
Sarogján vitték őtet az á’lásra,
Sarogján vitték őtet az á’lásra.
Mári Pista az álásba’ nyújtózik,
Oda ménygyén az babája, búcsúzik,
Oda ménygyén az babája, búcsúzik.
Fér’e tűlem, barna babám, ne sajná’j,
Álnokságbú lövetté’ még, tudom má’,
Álnokságbú’ lövetté’ még, tudom má’!
Mári Pistára fokták a szász pengőst,
Azé’ lövette még Magyar Borcsa őt,
Azé’ lövette még Magyar Borcsa őt.
29.
„Kocsmárosné, agyon Isten, jó napot!
Mikó’ vó’tak itt a lovas zsandárok?
Kocsmárosné nékém halat főzzön ke’,
A mellé még száz iccze bort hozzon ke’;
Szó’gálóját strázsára ál’líja ke’,
Ha zsandár gyün, hiradá’sa’ légyén ke’!”
A szógáló beszalad nag yihedve:
Alurú’ gyün kilencz zsandár fegyvérbe’.
Salló Pista nem vétte eszt tréfára,
Félugrott a kis pej lova hátára;
Lova lába mégbotlott égy hal fő’dbe,
Ott mégfokták a zsandárok fektyibe’.
„Salló Pista régén hallom hírédet,
De nem téhettem rád a két kezemet!”
Salló Pistának mégkötték a kezit,
Kis pej lova szomorúan ott nyerít.
„Nyericsé’ rám éldés lovam, paripám!
Én vagyok a Salló Pista, té gazdád.”
„Rajta, rajta aszt a kutya mindenyit,
Lovát féltyi, nem a maga életyit!”
Salló Pista jó mészáros leín’ vó’t,
Minden éjje’ öt hat vágó készen vó’t,
De má’ őtet viszik Félégyházára,
Fél is húzzák ott az akasztófára.
Salló Pistát kötözik a kocsira,
Akkó’ kérgyi: hol az ő kedves lova.
„A té lovad e’ mént az ő útyára,
Tégéd pegyig viszünk Félégyházára.
Tégéd pegyig viszünk Félégyházára,
Ott ítélünk el az akasztó fára.”
Mer’ má’ engém visznek Félégyházára,
Ott itélnek el az akasztó fára.
„Kérém szépen zsandár káplár uramot!
Engégye még égy néhány szavaimot:
Hagy izenék én a felesígémnek,
Gonygyát vise’je a gyermékeimnek!”
30.
Gesztyi Jóska a csárdába’ bort iszik,
Kis pej lova csárda előtt szénázik:
„Egyé’, igyá’ kis pej lovam, jó lakjá’,
Még az éjjel Kis-Bácskába szala’gyá’!
Gesztyi Jóska, hogy kimént az ú’czára
Három zsandár belelűtt a vá’lába,
Gesztyi Jóska ott lérogyott a sárba,
Sarogján vitték őtet az á’lásra.
Odamént az édés anynya hozzája:
„Szó’jó’ Gesztyi még égyet utó’jára!”
„Eregy, anyám, té vagy oka sorsomnak,
Én meghalok, té boldogú’j magadnak!”
Szomorú fűzfának léhajlott ága,
Jaj de véres Gesztyi Jóska gatyája.
„Mos’ ki, babám, ingém, gatyám fehírre,
Hó’nap visznek az agyitor elejbe!”
„jaj Istenem, jaj de nagyot vétettem!
Oláj a’szonyt hat malaczé’ mégöltem;
Oláj a’szonyt viszik a temetőbe,
Engém pegyig a szégegyi tömlöczbe.
Leborulok agyitor asztalára,
Hul’ az könyvek génge piros orczámra.
Az agyitor csak aszt ró’ja felőlem,
Hogy a hóhér végye el az életeém.”
Gesztyi Jóska zsíros inge, gatyája,
Abba’ ménygyén el az akasztófára;
Árva fűzfa, fő’dre hajlik az ága,
Árván maratt Gesztyi Jóska babája.
Kovács Téra égy kis kertét kerítétt,
Négy sarkába bazsa rúzsát ültetétt;
Négy sarkába’ basza rúzsa nyí’dogál,
Közepibe’ Kovács Téra sírdogál.
31.
Tisza mellett, hajlatba’, vagy egy csárda,
Abba’ törtínt Pápajinak halála:
Sárga dróta’ hátra kötték a kezit,
Úgy szétték ki bal zsebibű’ a pí’zit.
„Letelsőb’ is Pápaji úrt mégölnyi,’
A bétyárok így kesztek beszé’getnyi.
„Jó barátim, hogy léhet aszt mégté’nyi,
A jó embért ártatlanú’ mégölnyi?
Ara kérém kérészt apám uramot:
Neki adom mindén gazdaságomat,
Gazdaságom, vérés borom nem bánom,
Csak a kedves életémet sajnálom!”
Kocsmárosné minygyán bort vitt elejbe,
De ja bétyár e’re csak aszt felelte:
„Hogyha elsőb piros véréd kionytyuk,
Asztán majd a vérés borod megi’szuk.”
A bétyárok nem sajná’ták az éltyit,
Pápajinak kiontották a vérit;
A mint eszt a felesíge méglátta,
A két kezit a fejire kú’csolta.
47.
„Jó Istenem, soha sé hittem vó’na,
Az uramnak így törvényén halála!”
Kimént hát Fáni a csárda elejbe,
Féltekintétt a csillagos egekre:
„Jó Isteném, véd’ ho’zád a lelkémet!
A gyilkosok e’vészik az éltémet.
Katyi húgom, ringa’d a testvérédet.”
„Még az éje’ kés járja a szivedet.”
„Betyár uram tekincsén fél az égre,
Vagy ára a, két, árva, kis gyermékre!”
„Nosza pajtás! ha’gyuk még a két kicsit!”
„Ki viselyi néki gongyát ré’gelig?”
Kise”biket lédopták a bő’csőbe,
A nagyo’bik ott sirdogá’ me’lette;
Kasza Kovács, Doktor Józsi a neve,
A ki eszt a két szép lelkét mégölte.
Gyászba ború’t a szó’noki nagy ú’cza,
Mikó’ Kasza Kovács végig mént rajta;
Búsan szólott az a három nagy harang,
Húszta aszt a három, fehír, vad galamb;
Keze, lába öszsze vagoyn vasalva,
A pajtása keservesen siratya.
32.
Repü’j madár, repü’j!
Kis-Zombor széjire,
Ott lakik az édés anyám,
Égy nagy épületbe.
Repü’j e’ ho’zája,
Szá’j bé udvarába,
Vidd e’ néki a levelet,
Téd’ az asztalára.
Ha kérgyi: hogy vagyok?
Mon’ még beteg vagyok,
Rab is vagyok, beteg vagyok,
Még sé’ szabadulok.
Haraongoznak délre,
Féltizenkettőre,
Hóhér mongya Szabó Pálnak:
Lépjén fél a székre!
Lépjén fél a székre,
Féltekint az égre:
Akkó’ jutott má’ eszibe,
Mit tétt életyibe’.
33.
Hoszszú farkú fecske,
Bácskai menyecske,
Hogy jöttél te ide,
Ez idegen földre?
Nem jöttem én gyalog,
Fakó lovam hozott,
Mind a négy lábáról
A patkó lehullott.
Csak egy maradt rajta,
Az is kotyog rajta,
Kovács jó barátom
Szorongasd meg rajta!
Kis pej lovam lába,
Térdig áll a sárba’,
Vason a gazdája,
Nicns takaritása.
Csütörtökön este,
Akkor vettem észre,
A makai rétbe’,
Vasra vagyok verse.
Jár az én kedvesem,
Siratgat is engem:
Ne sirass galambom,
Szabadulást várok.
Rab vagyok, rab vagyok,
Szabadulást várok,
A jó Isten tudja,
Mikor szabadulok!
34.
Rózsa Sándor az én nevem,
Rabló csapat fegyverésém,
Betyár vó’tam, az is lészék,
Ezér ú’ral nem cserélék.
Tele a zsebém bangóva’,
Az istálóm lopott lóva’:
Három szürke, hat fekete,
Azé1 keres a vármégye.
Éldés anyám a’gyig tartott,
Még a pí’zém e’ nem fogyott.
Mihánt a pí’zém e’fogyott,
Minygyá’útnak igazitott.
Mos’ má’ látom, e’ kél’ mé’nyi,
Rabló bétyárnak kél’ lé’nyi.
Éldés anyám rózsa fája,
Én vó’tam a székső ága;
De Rádaji lészakajtott,
A tömlöczbe’ e’hérvasztott.
35.
A pécskaji hármas határ,
Érted léttem rózsám bétyár.
Viseélm a bétyár nevet,
Szenvedék érte eleget.
Mi a kapudnak válcsága?
Mégfizetném, mi az ára?
„Nem kél’ nékém fizetéséd,
Csak az igaz neved mond még!”
Az én nevem: Doroty Jóska,
Lakó fő’dem: Na’szalonta.
Na’szalonta hégyés, völgyes,
Éngém a vármégye keres.
Éngém a vármégye nem szán,
Mer’ sok kárt téttem a pusztán:
Sok urakot fosztogattam,
Zsandárokat fojtogattam,
Sok jármot üresen hattam,
Sok hámot szögre akasz’tam.
Csütörtökön viradóra
Taná’tam égy pej csikóra.
Agygyig, agygyig kerű’gettem,
Még fél nem kötőfíkésztem.
Mikó’ fékötőfíkésztem,
A vásárba bévezettem.
Kérgyik tűlem: „hogy az aló?”
Ez a csikó nem eladó.
Ez a csikó nem eladó,
Nem csén’biztos alá való;
Mer’ ha e’re biztos ülne,
Sok szégíny legíny rab lénne.
Sárga csikó, bársony nyerég,
Nem ül ára mindén gyerék,
Csak az a gyerék ül bele:
Kinek százas a zsebibe’.
Csen’biztos úr bele ülne,
De nincs százas a zsebibe’;
Ha nincs százas a zsebibe’,
Nincsen hejje a nyerégbe’.
A pécskaji halom alatt
Kipányvásztam a lóvamot;
Kis anygyalom karja alatt
Nem piheném ki magamot.
Az órát is mégátkoztam,
Kibe’ első lovat loptam.
Tudom én, hogy nemsokára
Jutok az akasztófára!
36.
Kecskeméti gavallérok
Voltak öten, nagy hunczutok:
Varga Sándor, Kovács Pista,
Kocsis Antal és Szösz Pista,
Ötödik volt a Csutora.
Elindúltak meszsze útra,
Szűrszabónak rablására,
Hogy ott kapnak jó prédára,
A láposi Jász-pusztába’;
Beszállottak a korcsmába.
Parancsolják a kelnernek,
Hogy bort hozzon a vendégnek.
Vivát, pajtásom, Csutora!
Igyon minden legény sorra.
Igyunk! van még az icczében,
Ha kifogy, lesz a pinczében.
Kocsmárosné, kedves angyal,
Parancsolja Kocsis Antal:
Gondja legyen vacsorára,
Szegény legények számára.
Kocsmárosné menti magát,
Hogy ő nem főzhet vacsorát;
Tanácskoznak minden felé,
Hús kellene a bor mellé.
Azt tanácsolja Csutora:
Üljenek fel a kocsira,
Minden legény gondolkozzon,
Hogy magával fegyvert hozzon,
Vitéz módra megharczoljon.
Két, nyáj juhász legeltetett,
Pásztor módra fütyörészelt;
Kovács Pista köpi markát,
Hogy elhajtja fele nyáját.
Mondja neki a Csutora:
Nem ugy lesz a sora Pista!
Rajta csaptak a pásztorra,
Vért ontanak pogány módra.
Barátom vért ne ontsatok!
Egy két vágót ugy is adok,
Ellenetek mit vétettem,
Hogy vérrle földet festettem?
Feleségem árvájával
Sír szíve nagy fájdlamában;
Erőszakosok, gyilkosok,
Egész talpig vérben vagyok!
**
Függ mr Kovács ég és föld közt
Éjszaknak fordítva szemközt;
Varga Sándor a pajtása,
Ketten lettek halálfia,
Veri a szél a bokáját,
Lebegteti szél gatyáját;
Elszökött már a Csutora,
De még majd kerül horogra!
37.
Ha betekintsz nagytompai csárdába,
Bort iszik a szegény legény bujába’;
Még kocsmárosné jóféle italt hoz,
Kis pej lovát megköti az ágashoz.
„Isten megáldj!” szóval iszik egy hajtást,
Poharából megkinálja a pajtást,
Azzal félrevágja pörge kalapját,
S eldalolja Vajda Bandi nótáját:
**
Túl a Tiszán beborult az ég alja,
Vajda Bandi szeretőjét siratja.
Csicsa Jancsi bús muzsika hangjába’,
Ott kesereg Vajda Bandi bujába’.
„Az a kis lány, ha engemet szeretne,
Szeretete éjjel nappal meglenne;
Nem néz reám szép szemének sugára,
Fáj a szivem, dilárom, utána.”
Vajda Bandi, mit keseregsz babádon?
Hisz a lepke sem áll meg egy virágon;
Ha szép volt is a kis barna, felejtsd őt,
Ád az Isten, neked, még hű zseretőt!
„Bátran nyúlok a kis lajbim zsebibe,
Jaj de kevés, pengős bangó van benne!
Még az éjjel elhajtunk egy pár csikót,
Kupecz legény adja érte, dilárom, a bangót.”
„Kocsmárosné, ád-e még bort hitelbe?
Itt hagyom a zirhás subámat érte,
Holnap délre ha el nem jövök érte;
Akaszsza fel a czégérje végére.”
Nem szól többet, magába fojtja buját,
Köny áztatja két fekete pilláját;
Egyet iszik s felül kis pej lovára,
Elvágtatott, el meszsze a pusztába.
Vajda Bandi megnyergelte a lovát,
Körülkerülte a makai pusztát,
Kiszakajtott harminchárom darabot;
Nektek, jányok, tik is boldoguljatok!
Vajda Bandi bujdosik az erdőbe’,
Hogy ne kerüljön a biztos kezibe;
Nyárva ághoz köti göndör pej lovát,
Csipke-bokor alatt mulatja magát.
Vajda Bandi bujdosik az erdőbe’,
Azt sem tudja le van-e, vagy föl, bennhe.
Gyönygy harmatból van a felvetett ágya,
Nyárfa levél takarodzó dunnája.
Vajda Bandi kifekütt a mezőre,
Kis pej lovát kikötött emelléje;
Vajda Bandi feltekintett az égre,
Kis pej lova száz mér’földre van tőle.
Örül annak az a rabló gazdája,
Csikajának a határban nincs párja.
Vajda Bandi kis pej lova de sáros,
Vajjon hol volt rajta a komiszáros?
Vajda Bandi magos sarkú csizmája
Nem kopog már nagytompai csárdába’,
Verunusnak sárga pipi kendője
Nem lobog már Vajda Bandi zsebibe’.
„Megizenem a makai uraknak,
Annak az akasztó fáravalóknak:
Ne keressenek engem az erdőbe’,
Megtalál a kétegyházi tömlöczbe’.”
Gyula, Gyula szép hejjén van,
A tömlöcz a közepin van.
Rászállott ég ybús ge’licze,
Kinek nincs a párja itten.
Bús ge’licze párja né’kü’,
Mos’ vagoyk szerető né’kű’;
Ugy e’marattam szégín’tű’,
Mint a fa a levelitű’.”
Mit sírsz, mit rísz bős gerlicze?
Gyün még, nékéd, párod ide!
„Mit ér nékém a más párja,
Ha jaz ényim bé van zárva.
Bé van zárva, bé van zárva
Az aragyi nagy stokházba,
Hogy nem járhat szabagyába’,
Siránkozik ott bújába’.”
Bús gerlicze, szabad madár!
Vidd e’ eszt a levelet hát,
Téd’ az babám ablakára,
Onnan még a szobájába.
Ha kérgyi, hogy kitű’ gyütté’?
Monygyad, ki postája létté’,
Hogy égy szégín’ beteg rabé,
A te kedves galambodé.
Áldés anyám sok szép szava,
Kire nem hajtottam soha,
Hajtanék má’, de má’ késő!
Esik előttem az eső,
Méghalok én nem sokára:
Kisa’szony másodnapjára,
Hogyha még tanálok halnyi,
Fehír ruhám rám kel anynyi!
Nem gyütté’ a nézésémre,
Gyűj’ el a temetésémre,
Ves’ rám csak égy kapa fő’det,
Taln mégérdemlém tűled!
Aszt is írd fél kérészt fámra:
Itt nyugszik égy szégín’ árva,
Itt nyukszik égy szégín’ árva,
Szerelémbű’ létt halála.
39.
Amott egy virágos kertben
Nyugszik puha pázsit székben
Hó sznü kisaszszony ülve,
Virágokkal körülvéve.
Egy ifiú ott halad el,
Látásán illendő diszszel:
„Mond meg nekem szelidecske,
Leány vagy-e, vagy menyecske?”
„Én sem leány, sem menyecske,
Nem is vagoyk szelidecske,
Csak egy kerti virág vagoyk,
Már lassan el is hervadok.
Elég virág illatjával
Nem cserélnék és javával,
Fonom itt a koszorúkat,
Úgy szagolgatom azokat.”
„Ha te virág vagy a kertbe’,
Én meg harmat leszek benne.
Estve a virágra szállok,
Reggelig rajta maradok.
A mióta megláttalak
Rózsa tekintetű alak!
Csak én tudom s a kegyes ég,
Hiv szerelmem lángja ming ég.
Te angyali tekinteted
Magához von minden szivet,
Szép alakod mosolygása,
Mint az ég harmatozása.
Senki nekem rajtad kívül
Nyájas édességet nem szül,
Nem fújnak oly kemény szelek,
Hogy téged elfelejtselek.
Cseréljünk hát, ketten, szivet!
Mer tnem kapsz állandóbb hívet;
Inkább lemndok éltemről,
Mint lángoló szerelmemről.”
40.
A makaji Nagy ú’czába’ mi történt:
Csörgő Örzsit szerelmijé’ mégölték,
Csörgő Örzsit viszik a temetőbe,
Haller Mihájt a makaji tömlöczbe.
Haller Miháj! ugyan mit is gondó’tá’?
A makajitömlöczbe kivánosztá’?
Egy font kényér, égy meszél víz napjára
Haller Miháj jutott keserű napra.
Haller Miháj levelet írt hugának,
Fehír párnát kű’gyön feje a’jának,
De a huga aszt izente bátyának:
Bús kö’nyejit rakja feje a’jának!
Forrás: Koszorúk az Alföld vad virágaiból I. Pécskáról való.
Aradon, 1877.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése