2022. jan. 11.

Tompa Mihály (1817-1868): Alant és fent

 


Miért néznél a ronda földre,

Ha az eget szemlélheted?

lent sok vészes, csalóka, dőre

Jelenség bántja érzeted.

 

Fojtó párát lehel ki a föld,

Verejtékén táplál penészt;

Keblében undok nyüveket költ,

S szinén mérges gyomot tenyészt.

 

Itt bút iszol habzó kehelybül;

Remélve: szíved zaklatod; -

Futó gyönyör gyötrelmeket szül,

A szerelem kárhozatot.

 

Mily zürzavar, fázás, szorongás…!

Kábán szédelgnek a fejek;

Mily kárvágy mit elédbe dob más:

Hurok s a kő elejtenek.

 

A por belep s a sár befecskend,

Bármint utáld, bármint kerüld. –

Magánál lentebb nézve becslend

Az alacsony s elvetemült.

 

Dicsben él-hal s megáldva sok gaz,

Ki ügyesen ámít vala;

S a szentnek, - jót, erényt ki szomjaz –

Maró eczet végitala.

**

Miért néznél a ronda földre

Ha az eget szemlélheted?

Szorosság fent nem fogja tőrbe

Látásod és személeted.

 

Repülhetnek fel… s messzi, messzi…

Feletted a nyilt végtelen,

S hol a határt nincs a mi jegyzi:

A tiszta, könnyü, kék elem.

 

A hajnal ott kél bibor ágyán

Melynek rózsái közt aludt. –

Ott lángol a nap, - s a szivárvány

Épít magas, színes kaput.

 

A harmat onnan jő; - az illat

Oda száll anyja kelyhibül. –

S kit a lég finom árja ringat:

A vig madár ott zeng s repül.

 

S bár a túlon rejtő palást van,

Nem érni földi szárnyakon:

Remény s hit szép találgatásban

Jár a nem ösmert tájakon.

 

Isten magas, szép mennye…! Majd ha

Repülni gát nélkül lehet:

Dicsőségét, titkát ohajtva,

Oda lehellem lelkemet!

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 10. sz. 1865. márcz. 5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése