2022. jan. 11.

Csermelyi Sándor (1834-1896): Nyári est


Leszáll a nap, az ég ivén

A holdnak ád mostan helyet,

Előtünnek a csillagok,

A téjut s más égi jelek.

 

Oly regényes, oly szép az est –

Künn a bagoly sivalg, huhog,

S a ház előtt a hársfasor

Holdsúgárban fürdik, susog.

 

Ez lesz a nyáréj, a midőn

Sok fej hatalma megszünik,

S bályványának az ifju sziv

Örök szerelmet esküszik.

 

A szentivánéj, a midőn

Minden teremtmény kéjeleg,

Lágy szellőkkel ölelkezik

S halgat csalogányéneket.

 

A szentivánéj, melyen, ah!

Egykor szintén ábrándozám,

S a legelső csókot adá

Szemérmes, szőke Juliám.

 

Ilyen szép éj volt akkor is,

Csupa, merő illat a lég,

És minden oly ábrándozó,

Mint akkor, akkor én valék.

 

Szintugy dalolt a csalogány,

A hogy most a völgyben dalol;

A fasor ott is suttogott,

S egy vén néni volt a bagoly. –

 

… Ki tagadná? s valóban oly

Gyönyörü, oly üde az est!

Kedves nőm itt a karomon

Egészen igy találja ezt.

 

Tán ő is a multon mereng,

Mikor ő is ábrándozott…

Aligha nem. Szeme mosolyg,

Különben oly szórakozott - -

 

Oh kedves! én is nevetem

Ifjuságom bohó korát;

Az idő ugy mulik, halad - -

Kérlek, hozasd a vacsorát!

 

Forrás: Koszorú 3. évf. Első félév 4. sz. 1865. jan. 22.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése