2022. jan. 11.

Ormos Ede (1873-1944): A nap nevet


- Jeremiás –

 

A nap nevet!

Még harmat csillog a gyepen

S az ezred máris ott megyen.

Ütemes léptektől dübörög

A föld, amint ott hömpölyög

A csöndes, szürke nagy tömeg.

Egymás mellett s egymás megett

A katonák némán vonulnak.

Nincs vége-hossza az utnak.

A nap nevet…

 

Egyik vidám

Fiu igy szól: „Ma, pajtikám,

Szép az idő, gyorsan telik,

Mennék én akár reggelig.”

Amaz megtörli homlokát

S morog: „No, menjünk csak tovább,

Csúf lesz a szép napfény neked

Igy a sorban…

 

A nap nevet,

A nap tüzel!

Szellő se leng; - köröskörül

Tikkasztó csend – és tüz röpül,

- Mit az ég csóvákba’ vet le –

A poros katonatömegre.

S egymás mellett, egymás megett

Inognak már az emberek.

A test meggörnyed, zihál a mell,

Küzd mind keserves terhivel.

A nap tüzel…

 

Egy kis legény

- Zavaros köd ül a szemén –

Testét vonszolja már csak ott,

Felsóhajt: „Érzem, meghalok –

Ezer nap is keringel itt,

Játszva szivárvány szineit…

Pirosak, zöldek… egy kék jön nekem,

Fejem felgyujtja ez, jaj, érezem.

Szent Isten, fej nélkül én mit csináljak!?

Szomszédja szól: „Lépj ki a sorbul, állat!

Hátul jönnek a szekerek,
Az orvost ott megkérdezed,

Bizd rá nyugodtan csak magad’,

Kap tőle uj fejet nyakad.”

Fölkacag most a kis legény:

„Maródi, az nem leszek én –

Nem nehéz a masirozás,

Birom én, mint akárki más! –

Nem lépek ki, megyek a többivel –

Nem… félek… én…”

 

A nap tüzel. –

A nap perzsel!

Fehér tüzár a levegő –

Petyhüdten zsong vér és velő

A szürke hömpölygő tömegben.

Az izzó uton, bús menetben

Alig vonszolja mind magát…

- Köztük a halál suhan át

S egyiktől a máshoz oson

Végig a csüggedt sorokon.

A nap perzsel…

 

A cél közel,

- Kis falu árnyas hűsivel; -

Egyszerre – tántorogva –

Dől egy legény – a porba…

Ott fekszik némán, hangtalan

Megdöbbennek mindannyian. –

Az utszélen lefektetik…

Oly csöndesen pihenhet itt –

Mereven néz a napgolyóba,

Nem is pislog, sőt mintha szólna:

„Nem félek én, erős vagyok,

Fehér tüzed bár úgy ragyog,

Mint a pokolé odalenn,

Itt fekszem békén, csöndesen; -

Meg nem ijesztesz engemet!”

S merőn vigyorog…

A nap nevet.

 

Forrás: Az Érdekes Ujság 7. évf. 1919.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése